Brahms: Német requiem

BRAHMS: Gyászének op. 13
BRAHMS: Német requiem op. 45

Közreműködik: Kolonits Klára szoprán, Nyikolaj Borcsev bariton, Purcell Kórus
Concerto Budapest
Vezényel: Vashegyi György

A hideg november eleje az emlékezés időszaka, mindenszentekkor felkeressük a temetőket, elhunyt szeretteink emlékét ápoljuk. A templomokban és koncerttermekben gyászmisék szólnak, így a Müpában is. A Concerto Budapest ezúttal a Purcell Kórussal egészül ki, hogy Vashegyi György vezényletével Johannes Brahms remekművét, a Német requiemet adja elő, melyet egy rövidebb, a requiemhez vezető utat kikövező korábbi kórusmű, a ritkán megszólaló Gyászének előz meg a koncerten. 
Johannes Brahms Német requiemje más, mint a többi gyászmise. Először is inkább oratórium, hiszen nem a mise szövegeit zenésíti meg, másodszor pedig nem latin, hanem német nyelvű. És bár a librettót a zeneszerző Luther német Bibliájából, valamint apokrif szövegekből állította össze, a szabadgondolkodású Brahmsról szinte köztudott volt ateizmusa. „Egy ilyen nagy ember! Egy ilyen nagy lélek! És nem hisz semmiben!” – jelentette ki egyszer sajnálkozva barátja, Antonín Dvořák. A gyász, a tragédia azonban gyakran a hitetlent is hívővé teszi: a Német requiem első vázlatai 1856-ban, Schumann halálakor készültek, majd hosszú szünet után, 1865-ben édesanyja elvesztése térítette vissza Brahmsot a komponáláshoz, mely ugyan lassú folyamat volt, de a végeredmény meghozta a komponistának a világhírt. Az 1858-ban kórusra és fúvósokra komponált, archaizáló Begräbnisgesangot (Gyászének) gyakran tekintik a Német requiem előfutárának. Az elemzők szerint Schumann haláláról emlékezik meg ez a mű is, akár a d-moll zongoraverseny, a Michael Weisse énekeskönyvéből származó szöveg pedig egy temetés képét idézi föl. A Concerto Budapest zenekarát ezúttal a Purcell Kórussal hallhatjuk, két kiváló szólista, Kolonits Klára és Nyikolaj Borcsev közreműködésével, a magyarországi régizene-játszás nagy hatású karmestere, Vashegyi György vezényletével, így garantáltan új szemszögből ismerhetjük meg a romantikus oratóriumok e nagybecsű alkotását.  

csatolt fájlok