A Hallgatás Napja 2019

A Concerto Budapest és a BMC egynapos kortárs zenei fesztiválja.

Kurtág Márta és Jeney Zoltán emlékére

Programigazgató: Keller András

A TheViolinChannel.com élő online közvetítést ad az eseményről. 

 

KATTINTSON IDE AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ.

 

Megismerés, rácsodálkozás, elmélyülés, felfedezések és újrafelfedezések sora: ezt ígéri a közönség és éppúgy az előadók számára A Hallgatás Napja, a tavalyi kényszerű szünet után, 2019. november 10-én, vasárnap immár negyedik alkalommal. A Hallgatás Napján hagyományosan egyszerre több helyszínen zajlanak a zenei programok, amelyeken Keller András, Rácz Zoltán és a Concerto Budapest művészei mellett a legkiválóbb szólistákkal és kamarazenészekkel találkozhatnak majd a látogatók. A Concerto Budapest és a Budapest Music Center egynapos zenei fesztiválja elsősorban a kortárs zenére és a különböző korok remekművei között keletkező teremtő kölcsönhatásra összpontosítja a figyelmet. Az egy napba sűrített, tizenhárom koncerten több mint negyven mű – köztük hat ősbemutató és öt magyarországi bemutató – várja a közönséget, melyek műsora Vivalditól Beethovenen át a legendás kortársakon keresztül a legfiatalabb zeneszerző-generáció műveit sorakoztatja fel.

Tekintse meg a Hallgatás Napja rövid video-összefoglalóját.

Hallgatni és megismerni: az ősbemutatók sorában Láng István 4. vonósnégyesének vonószenekari változatát, Józsa Péter Pál A harmadik csigolya című, hat bőgőre írt művét, Jeney Zoltán Flowing-time című vonósnégyesét, Csalog Gábor Öt gyászos zene című új művét, Vidovszky László Filmszakadás – In memoriam Tóth János című művét és a Zeneakadémiáról néhány éve kikerült fiatal komponistákból álló szerzőcsapat 6:3 című alkotását is megismerheti majd a közönség. A barokk zene kedvelőit Vivaldi és Händel zenéje várja, a nagy klasszikusokat Beethoven képviseli, míg a 20. század első felének zeneszerzői közül Ysaÿe és Richard Strauss művei közül válogathatnak a látogatók. A nemzetközi szcéna kortárs zenéje felé nyit a fesztivál 5 magyarországi bemutatója Steve Reich, Robert Bachmann, Caroline Shaw és Szeghy Iris műveivel. Két mű erejéig pedig a zenekar művészei felidézik a pannonhalmi Arcus Temporum fesztivál hangulatát is, és Budapesten is előadják Takemitsu Rain Spell és Vivier Lonely Child című nagy sikerű darabjait. A fesztivált a popzene nagy klasszikusával, Elvis zenéjével zárja Homoky Gábor és az Old Sounds.

Kattintson a képre a műsorlap letöltéséhez.

A program:

Koncertterem

11.00-12.00
Beethoven: Házavatás nyitány op. 124
Láng István: 4. vonósnégyes – vonószenekari változat - ősbemutató
Sáry László: Tranquillity
Louis Andriessen: Beethoven kilenc szimfóniája

Közreműködik: Concerto Budapest
Vezényel: Keller András, Rácz Zoltán

13:15-14.15
Stepan Rostomyan: 3. szimfónia
Ligeti György: Bagatellek
Közreműködnek: Kaczander Orsolya - fuvola, Horváth Béla - oboa, Klenyán Csaba- klarinét, Stefán Zsófia - fagott, Benyus János - kürt
Erwin Schulhoff: Zongoraverseny op.43
Közreműködik: Balog József - zongora, Concerto Budapest

Vezényel: Rácz Zoltán

15:30-16.30
Tornyai Péter: For the Public
Claude Vivier: Lonely Child
Közreműködik: Zemlényi Eszter - szoprán
Steve Reich: Pulse - magyarországi bemutató
Jeney Zoltán: Agónia *

Közreműködik: Concerto Budapest
Vezényel: Keller András, Rácz Zoltán

18:00-19.00
Robert Bachmann: Rotation 90° N – magyarországi bemutató
Richard Strauss: Divertimento after Couperin op. 86 *
Tornyai Péter - Horváth Balázs - Balogh Máté - Sáry Bánk - Dargay Marcell - Fekete-Kovács Kornél - Wettl Mátyás - Ott Rezső - Zarándy Ákos: 6:3 - ősbemutató

Közreműködik: Concerto Budapest
Vezényel: Keller András, Rácz Zoltán

20:00-21.30
Giya Kancheli: Nach dem Weinem
Közreműködik: Fenyő László - cselló
Vidovszky László: Filmszakadás – In memoriam Tóth János  – ősbemutató
Csalog Gábor: Öt gyászos zene – ősbemutató
Közreműködnek: Andor Krisztián - zongora, Szatzker Zsanett - harmonika, Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
Schubert: A halál és a lányka, 1. tétel *
Közreműködik: Keller Quartet
Schubert: C-dúr kvintett, 2. tétel *
Közreműködik: Keller Quartet, Perényi Miklós - cselló
Kurtág-darabok válogatás *
Beethoven: Vonósnégyes op. 135, 3. tétel
Közreműködik: Keller Quartet *

A *-gal jelölt darabok az eredeti programhoz képest a megemlékezés miatt változtak.

Opus Jazz Club

12:15-13.00
Vivaldi: D-dúr hegedűverseny RV 212
Közreműködik: Keller András - hegedű
Vivaldi: g-moll fagottverseny RV 495
Közreműködik: Stefán Zsófia - fagott
Händel: „Amabile Beltá” Concerto fuvolára és angolkürtre
Közreműködik: Kaczander Orsolya - fuvola, Ella Dániel - angolkürt

14:30-15.15
Bánkövi Gyula: Délaissement
Közreműködik: Kaczander Orsolya - fuvola
George Crumb: Black Angels
Közreműködik: Kruppa Quartet (Kruppa Bálint, Osztrosits Éva - hegedű, Kurgyis András - brácsa, Baranyai Barnabás - cselló)
Thomas Adès: Blanka variációk
Közreműködik: Berecz Mihály - zongora
Bánkövi Gyula: White Angels
Közreműködik: Kruppa Quartet

16:45-17.45
Toru Takemitsu: Rain Spell
Közreműködnek: Kaczander Orsolya - fuvola, Klenyán Csaba - klarinét, Sipkay Deborah - hárfa, Fábry Boglárka - vibrafon, Mali Emese - zongora
Szofija Gubajdulina: Az öröm és bánat kertje
Közreműködnek: Kaczander Orsolya - fuvola, Homoky Gábor - brácsa, Sipkay Deborah - hárfa
Jeney Zoltán: Flowing-time – ősbemutató
Közreműködik: Classicus Quartet (Rácz József, Baksai Réka - hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás - cselló

19:00-20.00
Beethoven: G-dúr hegedű-zongoraszonáta op. 96
Közreműködnek: Csalog Gábor - zongora, Keller András - hegedű
Alfred Schnittke: Zongoraötös
Közreműködnek: Csalog Gábor - zongora,  Keller Quartet (Keller András, Környei Zsófia - hegedű, Homoky Gábor - brácsa, Fenyő László - cselló)

21.30-22.30
Hommage à Elvis Presley
Homoky Gábor & Old Sounds (Bangó Ernő, Németh Oszkár, Dráfi Kálmán, Sárközi Imre, Varga Jenő)

Könyvtár

14.30-15.15
Szeghy Iris: Aria – magyarországi bemutató
Közreműködnek: Miranda Liu, Kakutani Satoko - hegedű, Varasdy Tünde - brácsa, Migróczi Tamás - cselló
Szeghy Iris: Canticum – magyarországi bemutató
Közreműködik: Szatzker Zsanett - harmonika
Zarándy Ákos: Angry Birds
Közreműködnek: Klenyán Csaba - klarinét, Pápai Ákos - basszusklarinét, Tóth Ramóna - fagott
Graziane Finzi: Thème et variations
Közreműködik: Fenyő László - cselló
Pócs Katalin: Etűdök
Közreműködik: Klenyán Csaba - klarinét

16.45-17.30
Józsa Péter Pál: A harmadik csigolya – ősbemutató
Közreműködnek: Schweigert György, Tabányi Tibor, Lázár Gyula, Csoport Dezső, Pető Zoltán, Illés László - bőgő
Kagel: I. zongoratrió
Közreműködnek: Berecz Mihály - zongora, Kruppa Bálint - hegedű, Baranyai Barnabás - cselló

19.00-20.00
Ysaÿe: II. szólószonáta
Közreműködik: Miranda Liu - hegedű
Caroline Shaw: Entr'acte – magyarországi bemutató
Közreműködnek: Lisa Romain, Baksai Réka - hegedű, Barát Adrienn - brácsa, Karasszon Eszter - cselló
Gyöngyösi Levente: Szonáta
Közreműködnek: Devecsai Gábor - trombita, Takács Ákos - cselló, Mali Emese - zongora
Balogh Máté: Si King dalok
Közreműködnek: Molnár Anna - ének, Nevelő János - ütőhangszerek

További program:

Tornyai Péter - Kertész Krisztián: Bartók bogárgyűjteménye – interaktív hanginstalláció

 

A Hallgatás Napja önálló honlapját itt tekintheti meg: www.hallgatasnapja.hu

csatolt fájlok