Schubert V. szimfóniája őszinte vallomás a felnőtté válás folyamatáról: ifjonti érzéseket sűrít dallamokba, távol még a zeneszerző későbbi transzcendens-emelkedett hangvételétől. Személyes útkeresése és romantikus érzésvilága az ezt követő négy Schubert dalban kap nyomatékot. Dalkölteményeiben, a műfaj nagymestereként bravúrosan és gazdag dallamossággal jeleníti meg a különböző hangulatokat, érzésvilágokat.

Az est folyamán a „békés romantikusok a dúr hangnemek derűjében” jeligét követve Mahler IV. szimfóniájával zárul. A II. és a III. szimfónia késő-romantikus kolosszusai után e művében mintha visszatérne a klasszikus szimfónia műfaji tradíciójához, amelyben a belső derű és a túlvilági békesség keresését tűzte ki célul. A csillagászati távlatok helyett tehát egy révbe ért férj és komponista belső öröme és kiegyensúlyozottsága szólal majd meg. A mű elsősorban szelíd hangvételéről és a szopránszólós negyedik tételről nevezetes – utóbbi a mennyországbeli életet jeleníti meg a gyermeki látásmód sajátos naivitásával.