Kedves Barátunk!
Egy izgalmas út következő fázisára hívjuk. A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar 2007 óta, Keller András világszerte elismert hegedűművész igazgatása alatt nagyívű pályát járt be, és a hazai kulturális élet kiemelten fontos szereplőjévé vált. Erre a szisztematikus építkezésre alapozva, a zenekar az elmúlt években már megjelent a világ fontos fesztiváljain és színpadain, és ezt az utat folytatjuk a következő szezontól is. A Concerto Budapest az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság értő közönsége előtt fogja 2021-22-ben a magyar klasszikus zenei hagyományokat tovább ápolni.
Ma szerte a világon a jelentős szimfonikus zenekarok lettek egy adott ország komolyzenei erejének zászlóshajói, egy ország kulturális imázsának tartószerkezeti pillérei. Mágnesként vonzzák és megtartják a komoly költségen képzett fiatal hazai zenészeket és a jövő szólista sztárjait, és sugározzák az ország kulturális erejét. Bécs, Berlin, London, New York, Chicago és más nagyvárosok nagyzenekarainak fellépései a világ bármely pontján az elit fontos találkozóhelyét jelentik.
Egy szimfonikus zenekar, amelynek művészi színvonala és üzenete már át tudja törni a nemzetközi mércét, idővel nagyságrendekkel többet tud visszaadni, mint a beléfektetett pénz és energia. A Concerto Budapest most lép át a nemzetközi hírnév és a világhír közti mezsgyén – szeretnénk, ha társul szegődne ebben a szellemtörténeti kalandban. A nemzetközi magasságban ritkább a levegő, így a kitekintés képességére, a kapcsolatrendszer erősítésére, a „Jó Gyakorlatok” és a sikerhez vezető út receptjeire bizton szükségünk van: ehhez várjuk társként az üzleti és szellemi elit legkiválóbb képviselőit.
A CONCERTO BARÁTI TÁRSASÁG egy zárt, meghívásos alapon szerveződő körként kíván működni. Miközben szándékunk szerint együttesen haladnánk barátainkkal a fenti úton, a társaság tagjait igyekszünk a beavatottak számára fenntartott, a zenekar mindennapjaiba, kivételes színpadi pillanataiba és a kulisszák mögötti létébe bepillantást engedő kiváltságokban is részesíteni.
Concerto Baráti Társaság tagság
A Concarto Baráti Tagsággal jár:
- Concerto Baráti Társaság elindítása: fogadás a koncert előtt – első alkalom 2020. szeptember 26. Zeneakadémia, Bartók-koncert – Keller András és a koncert szólistái
- előzetes személyre szóló értesítés koncertekről, rendezvényekről, programokról
- meghívó két fő részére az évadnyitó gálára / újévi koncertre
- kiemelt helyek előfoglalása
- külön meghívók a Művész Szalon találkozókra
- két személyre vacsorameghívás egy esti koncert után az Concerto partner éttermébe
- 6 jegy, egy esti koncert és vacsora Keller András és egy híresség társaságában
- kiemelt, személyre szóló jegykezelés
- ingyenes személyre szóló Concerto Évadkönyv címre küldve
- backstage party / túra: körbevezetés a Zeneakadémia Nagytermében történeti bemutatással egybekötve, bepillantás a zenészek előkészületeibe
- alkalmanként főpróbán való részvétel – mint exkluzív koncert és kávézás a Zeneakadémián, beszélgetés szólistákkal, zenészekkel, Keller Andrással
- Concerto Évadkönyvben a Baráti Társaság tagok felsorolása
- baráti kör bővítésének lehetősége - meghívásos módon
Nemzetközi eredmények
A további tartalmakért kattintson az egyes címekre!
Mozart-nap és Beethoven-nap a Concerto Budapest és az Index.hu együttműködésében
A Concerto Budapest a Mozart-nappal és a Beethoven-nappal nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló formátumot hozott létre. A kísérlet arról is szólt, hogy a járványidőszak fizikai és lelki korlátai között a rendkívüli nehézségekből lehet-e mégis előnyt kovácsolni, nyithat-e mindez új utat a szélesebb közönség irányába.
MEZZO TV koncertfilm
A MEZZO TV 2020. május 29-én mutatta be minden nemzetközi platformján, így Magyarországon is a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica, Keller András, Gidon Kremer nevével fémjelzett és Szabó Stein Imre által rendezett koncertfilmjét.
Folle Journée 2020
Keller András és a Concerto Budapest kiemelt meghívott zenekarként utazott 2020 januárjában Franciaország legnagyobb és a világ egyik legfontosabb, de mindenképpen legkülönlegesebb klasszikus zenei fesztiváljára, a Folle Journée-ra.
Nemzetközileg is kimagaslóan sikeres évet zárt a Concerto Budapest
Keller András hegedűművész, karmester művészeti vezetésével a Concerto Budapest meghatározó magyar komolyzenei branddé vált az elmúlt évek során. A Papageno cikke a zenekar 2019-es évéről.
Távol-Kelet: Ázsiai turné 2019
A Kínai Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója alkalmából a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar Keller András vezetésével, valamint a híres szoprán, Angela Gheorghiu közreműködésével a 21. Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztiválon örvendeztette meg a közönséget előadásával.
A Hallgatás Napja
Nem tudjuk, van-e még egy olyan pontja a világnak, ahol 12 óra leforgása alatt egy térben annyi zenei impulzus érheti az ide látogatót, mint A Hallgatás Napján, a BMC különböző helyszínein. Nemcsak a statisztika imponáló: a közel 50 mű, 6 ősbemutató, 5 magyarországi bemutató… A 2019-es fesztiválon a szűkebb hazai vájtfülű koncertlátogatókhoz egy igazán komoly nemzetközi nézősereg csatlakozott, ugyanis A Hallgatás Napját a jelentős népszerűségnek örvendő, New York-i székhelyű The Violin Channel élőben közvetítette.
TACET lemezfelvételek
A Concerto Budapest a TACET német lemezkiadóval együttműködve készít lemezfelvétel sorozatot, amely a zenetörténet nevezetes kilencedik szimfóniáit foglalja magába. A sorozatban a tervek szerint Bruckner, Schubert, Dvořák, Sosztakovics, Mahler és Beethoven 9. szimfóniája szerepel majd. Az eddig megjelent Bruckner és a Dvořák CD már nagy sikert aratott.
Született Muzsikusok doku-reality sorozat
A Született Muzsikusok műfajilag egy félig megírt doku-reality magyar gyártású TV sorozat. Nemzetközi szinten is első sorozat egy szimfonikus zenekar életéről. A sorozat kis költségvetésű, de megvalósításában játékfilmes igényű.
Filmek:
Keller Andrásról
Azon kevés világhírű előadóművészek egyike, akik számára a tanítás megkérdőjelezhetetlen imperatívuszát soha nem gyengíti az egyéni siker lélekrabló csillogása. Építő ember, aki – bár hívta, számtalan lehetőséggel csábította a nagyvilág – hazájában maradt. Keller András nem visszatérő, hanem az örök maradó. Az a művész, aki magyarra tanítja a világot. Ahogyan nemrégiben az egykor világot rengető Hungarian Quartet újraindításával kapcsolatban fogalmazott: „Ahogy Végh Sándor, egykori mesterem, majd 1937-től Székely Zoltán vezetésével a Magyar Kvartett tagjai a magyar zene elsődleges hírvivői voltak a világban a háború utáni évtizedekben, ezt a tisztán zenei értelemben vett nemzeti üzenetet kívánjuk továbbvinni.”
Keller András a kamarazenét a legnagyobb mesterektől tanulta; a Weiner-Kurtág-Rados iskola egyet jelent a leglényegibb zenével: Keller náluk, tőlük érti meg Bartókot, s csak onnan visszafelé fejtve, haladva érkezik meg később a klasszika nagyjaihoz. Hubay Jenő, Zathureczky Ede, Kovács Dénes, és tanára Végh Sándor, a magyar hegedűművészet meghatározó mesterei magyarul beszéltek a hangszerükön és univerzálissá lett a művészetük üzenete. Keller András ennek a nemzetközi értelemben kiveszőben lévő zenélésnek örök visszatérője. Ma globális nyelven szólnak a muzsikusok, de általában elmarad az üzenet.
Fiatal hegedűművészként a Keller Quartetet 1987-ben alapította Keller András, a világhírt az 1990-es év hozta meg, amikor egyszerre nyerték meg az Evian String Quartet Competition I. Díját és a Borciani String Quartet Competition I. díját. Számos felvételük közül az első átütő sikert az Eratónál felvett Bartók vonósnégyes-összkiadás hozta – amelyet a kritikusok szavazatai alapján beválasztottak a XX. század 50 legjobb kamarazenei felvétele közé. A Keller Quartet minden idők egyik legsikeresebb vonósnégyese a világon, nemzetközi díjainak nagy részét a magyar zeneművészet tolmácsolójaként kapta.
Keller András 14 éve vállalta egy nagy szimfonikus zenekar felépítésének életet meghatározó terhét. A Concerto Budapest ma Magyarország egyik vezető nagyzenekara. Az együttes 112 éves múltja, az elmúlt évtizedben mutatott kiemelkedő szakmai munkája és morális tartása mellett a Bartóki örökség folytatója. A zenekar közismert szenvedélyes és mindig örömteli játékáról, amely egyedülálló a hazai zenekarok között. Mindezen értékek mellett nemzeti zenei tradícióink és európai keresztény kultúránk elkötelezett képviselőjeként Magyarország kulturális nagykövetévé válhat a következő években. A Concerto nemzetközi sikeréhez a szűkebb zenei világ elit elfogadó támogatása adott, – saját, jól beazonosítható hanggal rendelkezik – ez jelenleg a komolyzenei világban az egyik legjelentősebb érték – ritka mint a fehér holló. Tíz év kalandos és szívós fejlődéstörténete után, a Concerto művészeti vezetőjeként, amennyiben a hangsúlyos külföldi színre lépés anyagi háttere végre megadatik, a világhírű szólistaként szerzett kapcsolati tőkét a Concerto sikertörténetén keresztül most sokszorosan kívánja hazájának visszaadni. Ma a Concerto Budapest játssza a legelkötelezettebben és a legtöbb XX. századi magyar klasszikus és kortárs zenét. 2016-ban a Concerto Budapest Beethoven összes zongoraversenyének felvétele Várjon Dénessel Gramofon díjas lett, valamint bekerült az International Classical Music Award hivatalos jelöltjei közé.
Személyében az előadóművész és a tanár zárt, megbonthatatlan egységben van jelen. Világszerte tart mesterkurzusokat: többek között a New York-i Carnegie Hall-ban, a Yale University-n , a montreali McGill University-n, a londoni Royal Academy of Music-on, a firenzei Accademie Fiesole-n. Több mint tíz éve a világhírű IMS mesteriskola és a Festival d’Aix en Provence Academy egyik vezető tanára. A közelmúltban a Baseli, Berlini, Hannoveri, Lübecki zeneakadémián, idén júliusban pedig a Verbier Festival-on tartott mesterkurzust. 2012-2015 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene tanszékének vezetője volt. Jelenleg a világhírű londoni Guildhall School of Music and Drama hegedűprofesszora, 2018-ban pedig neki adományozták a zenei tanszék egyik legrangosabb tisztségét, A Bartók Béláról elnevezett professzori pozíciót (Béla Bartók International Chair) Keller András világszínvonalú előadói karrierje és zenei szolgálatai elismeréseképp foglalhatta el.
Szóló- és kamarazene felvételeivel, valamint a Keller Quartet alapítója és első hegedűseként elnyerte a legrangosabb díjakat, például 1993 és 2013 között a Deutsche Schallplattenpreis-t, összesen hét alkalommal. Megkapta Bonn város kitüntetését, Olaszországban pedig az Év Művészének választották. További díjai: Victoire Prix, a japán Record Academy Award, a francia Grand prix du Disque, MIDEM Classical Award (két alkalommal). A Keller Quartet legjelentősebb nemzetközi díjainak nagy részét a magyar zeneművészet tolmácsolójaként kapta, így például Bartók összes vonósnégyesével a Deutsche Schallplattenpreis Nagydíját és a MIDEM - Cannes Classical Awardot 1994-ben, Kurtág György összes vonósnégyesével a Deutsche Schallplattenpreis Nagydíját 1995-ben, Kurtág György Kafka-töredékek művének felvételével 2007-ben a MIDEM - Cannes Classical Awardot , a Caecilia Prix-t (B) az év legjobb kamarazene felvételéért, valamint az Edison Awardot, Caecilia Prix -t és New York Times Best Recordings of the Year díját Ligeti I - II. Quartets and Barber Adagio felvételéért 2013-ban és 2014-ben. 2013-ban neki ítélték az év legjobb kamarazenei felvételéért járó belga Caecilia Prix-t. Elnyerte továbbá az Edison Award -ot, a Premio Abbiati-t (Az Év Művésze díj Olaszországban). 1996 óta az ECM (Universal) exkluzív művésze, de együtt dolgozik a Decca, az EuroArts, valamint a BMC kiadókkal is.