Concerto Csellóünnep I/3.

A CONCERTO BUDAPEST KÉTNAPOS CSELLÓFESZTIVÁLJA

DOHNÁNYI: Konzertstück gordonkára és zenekarra, op. 12

Közreműködik: Devich Gergely
vezényel: Maxim Rysanov

SAINT-SAËNS: 1. (a-moll) csellóverseny, op. 33,

Közreműködik: Rohmann Ditta, Nemzeti Filharmonikus Zenekar
vezényel: Somodari Péter

Fotó: Emmer László

Dohnányi és Saint-Saëns – nem mindennapi párosítás. Egyikük csellóversenye sem tartozik a legjátszottabb versenyművek közé, igaz, elhanyagolt daraboknak sem nevezhetők. Közös bennük továbbá az is, hogy mindkét alkotás három, tempójukban és/vagy karakterükben jól elkülönülő tételre vagy szakaszra osztható, de ezek a szakaszok szünet nélkül követik egymást. Bartókkal és Kodállyal ellentétben Dohnányi műveiben a magyar népzene helyett inkább a brahmsi romantikus zenei hagyományokra támaszkodott. Dohnányi az 1904-ben született művet a budapesti ősbemutató szólistájának, Hugo Becker csellóművésznek dedikálta.   Saint-Saëns csellóra és zenekarra írt művei közül csak két csellóversenye készült eredetileg is erre az apparátusra. Saint-Saëns a-moll csellóversenyét szokás egyetlen nagy, szonátaformájú tételként is elemezni. Akárhogy is, az feltűnő, hogy az első és az utolsó tételben közös témák bukkannak fel. Ez az úgynevezett téma-transzformáció, vagyis amikor ugyanaz a motívum később más karakterben kerül elő, egyértelműen Liszt hatása, akinek a műveit vezényelte, ezért minden bizonnyal tanulmányozta is Saint-Saëns. A francia szerző néhol pokolian nehéz darabját Rahmanyinov és Sosztakovics egyaránt minden idők legjobb csellóversenyének tartotta. Nehézségben (és persze minőségben) Dohnányit sem kell féltenünk, aki amatőr csellista apjának köszönhetően születésétől fogva szívta magába a hangszer illatát, hangját, adottságait. Bár műve bejárja az érzelmi skála sok pontját (az elgondolkodtató d-moll szakasztól a scherzoszerű kitörésig), nyugodt ringatózásból indul, és ugyanebbe a nyugalomba érkezik.

A Concerto Budapest 2023-ban első alkalommal tartja meg kétnapos csellófesztiválját, a Concerto Csellóünnepet, magyar művészek főszereplésével. A 2021-ben megrendezett Viva La Viola! – a brácsát éltető tematikus nap – után a csellófesztivállal Keller András hagyományt kíván teremteni. A közönség a kétnapos fesztiválon a hangszer szinte összes jelentős képviselőjét meghallgathatja. Triók, vonósnégyesek, különböző kamarazenei felállások, kamarazenekari művek és nagyzenekaros csellóversenyek is hallhatók lesznek, hisz a Concerto Budapest célja e csodálatos hangszer ünneplése két teljes napon keresztül.

Csellóünnep Á la carte konstrukció

A Csellóünnep  I/1,  I/3,  II/1  és II/3 előadásai közül legalább kettőre történő egyidejű vásárlás esetén 30% kedvezményt biztosítunk közönségünknek!

A kedvezmény honlapunkról indított vásárlásokra érvényesek, a jegyértékesítő rendszer automatikusan élesíti a kedvezményt, további kód nem szükséges.