„Őrjöngő szerelem! S ha nem az, mi más / e számtalan hangszín és változás, / ez önmagát öldöklő őselem, / meghalás és feltámadás.” Ezzel a szakasszal indul Jékely Zoltán verse, a Bartók Második hegedűversenyének hallgatása közben, és lenyűgözöttségünk közös az idézett költővel. A Székely Zoltánnak dedikált kompozíció Bartók életében még nem viselt sorszámot: ez volt a Hegedűverseny, amíg csak az ötvenes évek második felében ismertté nem vált a Geyer Stefinek szerzett, ám szerelmi közeledésként általa visszautasított korábbi versenymű. A variációs formát mesterien alkalmazó kompozíció az 1939-es amszterdami ősbemutatója óta a hegedűirodalom legfontosabb és legtöbbet előadott versenyművei közé tartozik, és most Baráti Kristóf virtuóz játékában csendül fel. Az évadnyitó másik száma, Gustav Mahler I. szimfóniája pedig épp Budapesten hangzott fel legelső ízben 1889-ben, a Vigadóban. „Művem készen áll! Valószínűleg te vagy az egyetlen, akinek semmi nem tűnik benne újnak velem kapcsolatban; a többiek egy és máson el fognak csodálkozni. Olyan hatalmas lett – ahogyan, akár egy hegyi zuhatag, kiömlött belőlem! Mintha egy csapásra minden zsilip kinyílt volna bennem!” – írta Mahler egy barátjának 1888-ban.