Honnan ered a közös koncert ötlete a Ligeti Ensemble-lal?

Két éve ilyenkor már elkezdtünk készülni a 2023-as Ligeti 100 ünnepségsorozatra, és Gőz László felkért, hogy egy progresszív, modern, improvizatív vonalat képviselve hozzak létre egy saját produkciót és legyek jelen a centenárium egyik koncertjén. Teljesen szabadkezet kaptam, és bár sokat foglalkoztam Ligetivel tanulmányaim során, mégis úgy éreztem, végig kell hallgatnom az összes Ligeti-művet, hisz olyan zenei ötletet kerestem, ami inspirál és új utakat nyit számomra.

Kezdetektől a Cimbiózis Trióban gondolkodott?

Nem éreztem kötelező jellegűnek, de mivel velük az együttes alakulása óta folyamatosan egy kortárs klasszikus zene felé hajló improvizatív, szabad zenei nyelvet beszélünk, úgy ítéltem meg, ez a felállás lesz a legkézenfekvőbb.

Mi alapján választott végül műsort?

Nagy szívfájdalmam, hogy Ligeti nem írt darabot cimbalomra, de ha már ez a helyzet, ott volt a szabadság, hogy bármelyik művét választhatom alapul. Nagyon megtetszett a tíz darab, amit fúvósötösre írt. Ezeket ismertem már, és újrahallgatva azt éreztem, hogy

ez a tíz kis darab abszolút megengedi azt, hogy a Cimbiózissal reflektáljunk, tehát a tételeket szabad improvizációkkal kössük össze, megerősítsük a darabok hangulatait, karaktereit, és adott esetben alá- vagy föléjátsszunk.

Felhívtam Klenyán Csabát, aki nemcsak nagyon jó barátom, de sokat zenéltünk is együtt, hisz volt egy lemezünk a Cimbiózissal, amin ő is közreműködött. Csaba ekkor mondta, hogy a Ligeti Ensemble-nak ez a mű repertoáron van, így a kérdés csak az volt, van-e kedvük egy ilyesfajta együttműködéshez. Szerencsére örömmel igent mondtak.

Hogyan készültek erre az előadásra?

Először kitaláltam a megfelelő dramaturgiáját a produkcióknak. Aztán a szekciópróbák következtek: a Ligeti Ensemble fúvósegyüttese – Benyus János, Ella Dániel, Kaczander Orsolya, Mohai Bálint és Klenyán Csaba – magával az eredeti darabbal készült, én pedig az improvizációs vázlatokkal, gondolati sorral és a megkomponált részekkel kezdtem dolgozni a Cimbiózis triómmal. Amikor mindenki tudta a feladatát, akkor próbáltunk közösen.

Lukács Miklós fotó: Kleb Attila

A művet később lemezre is vették. Hogyan jött a lemezfelvétel ötlete?

A BMC Records a centenárium alkalmából élő lemezfelvételt tervezett, amit végül el kellett halasztanunk, mivel a tévéfelvétellel együtt nem lehetett lemez minőségű hangot felvenni. Így most, utólag készül a lemez, aminek tulajdonképpen örülök, mert

van lehetőségem még egyszer újragondolni az egészet, már az előadás fényében.

Volt már együttműködése a Ligeti Ensemble-lal?

Igen. Már a megalakulásukkor játszottam velük Eötvös Péter Da Capo című művét, amit azóta a Concerto Budapest „Hallgatás Napja” című kortárs zenei fesztiválján többször terveztünk játszani, de mindig valami közbejött. Nagyon remélem, hogy egyszer sikerül végre újra közösen színpadra vinnünk ezt a művet.

Képes egy klasszikus zenét játszó együttes is arra a szabad improvizációhoz szükséges figyelemre és interakcióra, ami a Cimbiózisban állandóan jelen van?

Természetesen igen, de más eszközökre van hozzá szükség, és több ember együttjátékánál ez összetettebb és nehezebb feladat. Ha a kortárs zenéről beszélünk, egy összeszokott szimfonikus vagy kamarazenekarnál is különösen fontos elvárás lehet ez, hisz élő szerzőknél sokszor előjön a zeneszerzők improvizatív készsége is.

Tapasztalataim szerint csak az igazán nagyok képesek ilyen típusú figyelemre és interakcióra, de ők erre törekednek is.

Ligeti Ensemble fotó: Hrotkó Bálint

A Ligeti Ensemble tipikusan ilyen. Ehhez a fajta muzsikáláshoz különleges szenzitivitásra van szükség a zenészek részéről, hogy folyamatosan együtt legyenek, együtt éljenek és lélegezzenek az éppen aktuális szólistával. Ebből alakulhat aztán ki egy sajátos interpretáció – különböző fő- és mellékszereplőkkel – és egy folyamatos interakció.