Január 28-án 19:30-tól a Concerto Budapest „Hallgassunk Schubertet!” tematikus napjának zárókoncertjén a dalénekesként világszerte ünnepelt német szoprán, Juliane Banse a schuberti életmű – és egyszersmind a Lied műfajának – reprezentatív gyöngyszemeit készül megszólaltatni A pisztrángtól a goethei Rémkirályig, Baráti Kristóf vezényletével. A művésznővel próba előtt a Zeneházban beszélgettünk.
fotó: Stefan Nimmesgern
– Keller András meghívására érkezett erre a koncertre, honnan ered az ismeretségük?
– Az első találkozásunk, megmondom őszintén, meglehetősen izgalmas volt, mivel Kurtág Kafka-Fragmente című művének lemezfelvételén dolgoztunk együtt. Tudtam, hogy András részese volt az alkotói folyamatnak, jelen volt a mű születésénél, és már sokszor játszotta, így rettentő jól ismerte azt. Az együttműködésünk végül meglepően harmonikus volt, a kémia az első pillanattól működött, a zenei gondolkodásunk és a kommunikációnk is nagyon hasonló volt. A végeredménnyel, a felvétellel, ami a közös munkánkból született, máig nagyon meg vagyok elégedve.
Ez volt az együttműködésünk alapja. Természetesen aztán rengeteg közös koncertünk volt ezzel a darabbal, és később aztán karmesterként is megismerhettem őt. Hálás vagyok, hogy a zenekarával énekelhetek, hisz nagyon erős kötelék van köztünk.
– Milyen várakozásokkal tekint a szombati koncertre? Ön választotta ki a Schubert-dalokat, amelyek elhangzanak majd?
– Igen. Próbáltam olyanokat választani, melyeket Magyarországon még nem énekeltem, és olyan hangszereléseket kerestem, amelyek érdekesek lehetnek a hallgatóság számára, amelyek nagyon karakteresen tükrözik az adott hangszerelést megálmodó zeneszerző gondolkodását. Van köztük Berlioz, Britten, Reger. Szerettem volna egy sokszínű válogatást összeállítani a közönség számára.
– Milyen különbségeket fedezhet fel a hallgató a hangszerelésekben?
– Nem meglepő, de Berlioz például vastagabban hangszerelt, mint Britten. Mindemellett nagyon érzékenyen próbálta megőrizni a dal eredeti hangulatát. Ez nem minden zeneszerzőre jellemző. Néha, ha például Liszt hangszereléseit hallgatjuk, az eredeti mű vezérdallamát talán felismerjük, de a mű karakterét Liszt zeneisége dominálja. A mostani koncertre válogatott dalokban az összes hangszerelő zeneszerző képes volt megtartani a Schubert-mű eredeti jellegét, egyszerűen „csak” hozzájárultak ahhoz, hogy nagyzenekari kísérettel elő lehessen adni őket.
– Mennyire segítik ezek a zeneszerzők az énekest? Egy-egy hangszerelés néha jelentősen meg tudja nehezíteni az énekes dolgát.
– Ez így van. Némelyik dalt még nem énekeltem zenekarral, szóval nekem is izgalmas lesz a mai próba. Nyilván nagyzenekari hangszerelésben kicsit másképp kell az adott műre tekinteni. Egy énekes számára valószínűleg kicsit sűrűbb hangzást érdemes elképzelni, persze nem a hangerőre, hanem inkább a hangszínre gondolok. Amikor zongorával éneklünk egy dalt, egész más színekkel, talán finomabb eszközökkel dolgozunk, mintha egy egész zenekar kísér minket.
– A tempók sem feltétlen ugyanazok.
– Természetesen. Meglátjuk, milyen egyezségre jutunk majd. Különösen a Rémkirályban izgalmas, hogy megmaradjon a mű drámaisága. Nagyon szeretem zenekaros kísérettel énekelni a dalokat, amelyeket zongorával már többször előadtam. Ilyenkor teljesen más szemszögből mutatja magát a darab. Biztos vagyok benne, hogy ez a folyamat teljesen harmonikusan fog zajlani.
Akárhányszor énekeltem a Concerto Budapest zenekarral, mindig maximális figyelmet kaptam tőlük. Ami különleges ebben az együttesben, az a legmagasabb szakmai színvonalon túl az értő figyelem, amivel a szólista felé fordulnak.
Van egy olyan különleges érzésem, mintha a zenészek egyesével kapcsolódnának hozzám, és így születne meg végül a közös muzsikálás által a mű maga.
Ez nagyon egyedi, és minden alkalommal megtörténik, ha köztük lehetek. Igazán biztonságban érzem magam. Keller András erős egyéniségének köszönhetően a sok tehetséges zenészből egy nagyon egyedi lelkületű zenekar jött létre, ahol minden egyes zenész munkája számít, ahol a muzsikusok kivételes módon hallgatják egymást és a velük közreműködő szólistákat.
– Van kedvenc dala a koncerten elhangzó művek közül?
– Nincs igazán, mivel mindegyik nagyon más. Az „Alkonyi pírban” mindig varázslatos, ha meg tudjuk ragadni a dal atmoszféráját, és Reger hangszerelése egyszerűen csodálatos. De mind a hat dalt nagyon szeretem.
– Schubertnek az ön életében különleges szerepe van.
– Igen. Schubert mindig része volt a repertoáromnak, egészen a kezdetektől.
Brigitte Fassbaendernél tanultam, aki vallotta, hogy a daléneklés alapvető fontosságú az énekesek számára,
és Schubert ennélfogva meghatározó része kell hogy legyen minden énekes életének. Persze mindamellett Schubert dalokat énekelni a legnehezebb feladatok egyike, úgyhogy ez egyfajta teszt is, amin egy énekes a fejlődését mérheti. Egyszerre örömteli és kényes ezeket a dalokat előadni. Mindig kihívást jelent, de pozitív értelemben. Színházszerű, elbeszélő, sűrített, és amit észrevettem, hogy a dalai velünk együtt fejlődnek.
Vannak dalok, melyeket a pályám kezdetén is énekeltem már, de természetesen ma egész másképp adom elő, hiszen közben eltelt az egész eddigi életem. Olyan érdekes, hány szemszögből is nézhetsz ugyanarra a dalra. Van bennük egyfajta rugalmasság, ami által folyamatosan változnak, ami jelzi számomra, milyen nagyszerű zenéről beszélünk. Nem minden zeneszerző képes erre. A Winterreisét például öt évvel ezelőttig nem énekeltem. Úgy éreztem, a legnagyobbak már mind elénekelték, mit is adhatnék én ehhez? Olyan hatalmasnak tűnt számomra. Aztán öt éve felkértek egy táncos produkcióra, ahol rajtam és a zongoristán kívül aktív részese volt a műnek egy táncművész.
Úgy éreztem, ez valami igazán különleges dolog, ami lehet az én egyedi előadásom, hiszen a tánc mindig is közel állt hozzám. Azóta már persze beépítettem ezt a művet a repertoáromba, de a kezdő lökést ez az előadás adta meg.
– Schubert dalainak összetettsége sokakat megihletett már.
– Igen. Ettől is óriási zeneszerző ő. Ha egyetlen szót sem értünk a szövegből, a zene akkor is „beszél”. Talán ezért is társítanak dalaihoz sokszor vizuális elemeket. Schubert a zenéjével mesél nekünk. És ezzel az intenzitással egyedül ő képes erre.
