A huszadik és a huszonegyedik századi magyar zene változatosságában is szerves egységét, jól ismert és felfedezendő értékeit, történelmi kapcsolódási pontjait és a sejtettnél is dúsabb gazdagságát teszi majd érzékletessé a Dubrovay László Ünnepi zenéjével induló program. Dohnányi Ernő d-moll hegedűversenye, amelynek megkomponálásához szerzője jószerint az első világháború kitörésének napjaiban látott hozzá, legelőször Koppenhágában került a közönség elé: 1919-ben, a Zeneakadémiáról Koessler- és Hubay-növendékként indult és Dániában otthonra lelő Telmányi Emil szólójával. A magánéleti, alkotói és köztörténeti értelemben egyaránt korszakhatárt jelző versenymű megszólaltatója ezúttal a Kossuth-díjas Kelemen Barnabás lesz. A (zene)történeti vonatkozások tán még érzékletesebbek a Táncszvit esetében, hiszen a Buda, Pest és Óbuda egyesítésének félévszázados jubileumát ünneplő 1923-as Vigadó-beli program a múlt század tán legnevezetesebb hazai koncertje volt: a Duna-menti népek és általuk az egész emberiség sorsközösségét felidéző bartóki táncfüzér mellett Dohnányi Ünnepi nyitányának és Kodály Psalmusának ősbemutatójával. Végül a program utolsó száma, a Dohnányinak dedikált Scherzo egyszerre idézi majd elénk Bartók ifjúkori, még útkereső pályaszakaszát, valamint a legnagyobb magyar zeneszerző művészetét zongoristaként, karmesterként és átirat-készítőként egyaránt kongeniálisan képviselő Kocsis Zoltán emlékét.