Mozart-nap 7. - Zárókoncert

Három és egyszersmind háromféle versenymű, valamint két eltérő típust képviselő ária szólal majd meg a Mozart-nap Keller András által vezényelt zárókoncertjén, amely dús programjával és rangos résztvevői révén mondhatni az egésznapos sorozat sűrítményét és foglalatát kínálja a közönség számára. A három versenymű közül a legnagyobb ismertségnek és egyúttal kultikus tiszteletnek kétségkívül a Jevgenyij Koroljov szólójával felhangzó c-moll zongoraverseny örvend, amely a zeneszerző pályafutásának legtermékenyebb fél évéből (1785. októberétől 1786 áprilisáig) való. A Mozart saját Burgtheater-beli szerzői-előadói akadémiájára szánt zongorakoncert alaphangulatát az elemzők rendszerint a tragikus és felkavaró, sőt a démoni vagy éppenséggel a komor jelző használatával szokták jellemezni. Ugyancsak ezt a periódust reprezentálja, de egészen más hangulatot megidézve a Figaro házassága Rózsaáriája, amely Rost Andrea előadásában bizonnyal ezúttal is megteremti a hétköznapiságtól való szerelmes elemelkedés légkörét. „Storazzi [=Nancy Storace], a szép énekesné szememet, fülemet, lelkemet elbájolta. Mozart az orchestert igazgatá, fortepianóját vervén. De az oly annyira nem-testi örömek felől, mint a miket a muzsika ád, nem szabad szóllani. Hol az a szó mely azt fesse?” Kazinczy Ferenc így emlékezett vissza az operatörténet legelső Susannájára és a Figaro házassága bécsi előadására, s nagyszerű szopránunk a szünet után is egy olyan (koncert)ária, a "Ch'io mi scordi di te?" megszólaltatására készül, amely 1786 decemberében egyenesen Storace számára íródott.
A zárókoncert műsorán mindemellett az 1778-as párizsi látogatás során Guines herceg és leánya számára komponált, s ez alkalommal Kaczander Orsolya és Lenka Petrovic szólójával felhangzó C-dúr fuvola-hárfa versenymű is szerepel. Akárcsak a Tóth Bálintot főszerephez juttató D-dúr kürtverseny, amely szerzői kéziratán ott áll a Mozart jóbarátjának, Leutgebnek szánt mókás nógatás, amely keresetlenül és folytatólagosan leszamarazza a hajdani jeles kürtöst.