Hangversenyáriák és operarészletek

Vado, ma dove, K 583

Mozart 1789 első felében alig-alig írt új darabot. Alkotókedve május-júniusban kapott új lendületet, s bár nagyszerű művek kerültek ki keze alól, termékenysége meg sem közelítette a megelőző évek bőségét. Ezekben a hónapokban két énekesnő – Adriana Ferrarese del Benne és Louise Villeneuve – számára áriákat is írt, részben saját, részben más szerzők operáihoz. Adriana és Louise az 1790-ben bemutatott Così fan tutte-ban majd Fiordiligi és Dorabella szerepét alakítja. A Vado, ma dove kezdetű áriát az utóbbi énekesnőnek szánta, mellyel Vicente Martín y Soler Il Burbero di buon core (A jószívű zsörtölődő) című vígoperáját egészítették ki. A darab szövegkönyvét Lorenzo da Ponte írta, Mozartra pedig azért volt szükség, mert Martín y Soler időközben elhagyta Bécset, hogy Nagy Katalin cárnő udvarában szolgáljon.

Misera, dove son, K 369

A Misera, dove son! – Ah! non son’io che parlo  recitativo és ária Münchenben keletkezett, 1781-ben, a boldog Idomeneo-időszakban. Szövege Metastasio Ezio című librettójából származik. Nem tudjuk, hogy az áriát Mozart kinek szánta.

Voi avete un cor fedele, K 217

Az ária szövege Carlo Goldoni Le nozze di Dorina című vígjátékából származik. Mozart kompozíciója 1775 októberében keletkezett (Salzburg), a megrendelés egy olasz vándortársulattól érkezhetett, de az énekesnő személye nem ismert.

Figaro házassága – nyitány; Voi che sapete – Cherubino áriája, K 492

A Figaro zeneköltője „nemcsak gyönyörködött a színpadra varázsolt életben, nemcsak ujjongott és kacagott, hanem előbb mélyen és őszintén át is élte ezt az életet” – írta Tóth Aladár. Ez a kacagó életszeretet pezseg a Figaro nyitányában, mely híven tükrözi a „bolond nap” zűrzavarát, mámorát.

Fodor Géza így jellemezte a szerelmes kamasz, Cherubino figuráját: „ő úgyszólván tényleg nem más, mint egy lelkiállapot, egy emberi állapot – ha úgy tetszik: stádium – szimbolikus alakja: az ébredő vágyé. Ez a vágy absztrakt és általános, tárgya az egész női nem. Ebből fakad ellentmondásossága: a boldog eufória és a mély melankólia.” Ennek a lelkiállapotnak különösen érzéki (és hallatlanul népszerű) megfogalmazása a Voi che sapete kezdetű ariettája.

Così fan tutte – nyitány; Amore é un ladroncello – Dorabella áriája (Così fan tutte), K 588

„A Così fan tutte már a múlt század eleje óta mint Mozart legproblematikusabb mesteroperája él a zenei köztudatban. Érdekes, hogy a bemutató idején még nem így érezték, s a Don Juan korántsem egyértelmű fogadtatása után a Così a nyilvánosság tetszésével találkozott” – írta fodor Géza. Dorabella második felvonásban énekelt áriája a szerelemben játékra, izgalomra találó lány hangját szólaltatja meg, hol van már a hűségfogadalom elszánt tónusa?

Solitudine amiche… Zeffiretti, lusinghieri – Ilia recitativója és áriája (Idomeneo), K 366

A kortársak közül a legtöbben elragadtatással beszéltek az Idomeneo című operáról, „az öröm és gyönyörűség könnyei futottak” a szemekbe, a premier zenekari muzsikusai pedig egyként állították, hogy „a legszebb zene, amit valaha hallottak, új és különös”. Baráth Emőke közelmúltbéli Ilia-alakításáról írta Malina János: „a III. felvonást nyitó gyengéd áriában varázslatos szépséggel és átéléssel énekelt”.