Mozart-nap 8.: Zárókoncert

Nagyterem

Mozart: C-dúr andante, K. 315                     
Közreműködik: Kaczander Orsolya fuvola

Mozart: B-dúr zongoraverseny,  K. 450         
Közreműködik: Ránki Dezső zongora

Mozart: D-dúr (Prágai) szimfónia, K. 504     

Concerto Budapest

Vezényel: Keller András                   

Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr andante, K 315

A kompozíció kéziratos partitúráján a dátum (1778) és a város (Mannheim) egyértelműen jelzik, hogy a darab ahhoz a műsorozathoz tartozik, melyet Mozart Ferdinand Dejean felkérésére írt. Elképzelhető, hogy Mozart – talán mert Dejean elégedetlen volt az azonos hangszerelésű G-dúr fuvolaverseny (K 313) Adagiójával – alternatív lassú-tételnek tekintette. De azt sem zárhatjuk ki teljesen, hogy egy harmadik fuvolaversenyhez írta, mely aztán soha nem készült el.

 

Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr  zongoraverseny,  K 450

„Tökéletes formai kiegyensúlyozottság, áttört, finoman kimunkált hangszerelés, szellemes ötletek kavalkádja, szívet-lelket gyönyörködtető,, briliáns zongorafutamok bőséges zuhataga, választékosság, ízlés, és ezzel együtt valamiféle nagyon természetes, spontán életszerűség – ez a mozarti zongoraverseny világa, melyet egy letűnőben lévő zenei aranykor utolsó sugarai éltetnek” – írta Péteri Judit, majd hozzáfűzte: „Ennek a ragyogó ideálnak egyik legtipikusabb megfogalmazása a 450-es számú B-dúr koncert, melyet szerzője 1784. március 15-i dátummal vezetett be sajátkezű műjegyzékébe.” Magától Mozarttól tudjuk, hogy a darab nagy sikert aratott, ami nem is csoda, hiszen e kompozíció a szerző egyedülálló zongoraverseny-sorozatában is kiemelkedő helyet foglal el. Zongoraszólama rendkívül komplex és virtuóz (talán az egyik legnehezebb Mozart versenyművei között), a hangszerelés kötelezően előírt fúvósszólamai pedig újfajta színeket hoztak a műfaj hangzáspalettájára.

 

Wolfgang Amadeus Mozart: D-dúr (Prágai) szimfónia,  K 504

A Prágai szimfónia komponálását Mozart (saját kezű műjegyzékének tanúsága szerint) 1786. december 6-án fejezte be, ősbemutatójára szinte bizonyosan a komponista 1787. január 19-i szerzői estjén került sor, Prágában. Mozart a Figaro óriási ottani sikeréről hallva látogatott a  városba, s így a műben felbukkanó Figaro-allúziók mögött ezúttal (az egymás után keletkezett műveknél szinte törvényszerű, akaratlan egyezéseken túl) szándékos utalásokat is sejthetünk. Néhány kutató szerint a hasonló szimfóniáknál ekkortájt már szokatlan háromtételességre is a helyszín lehet a magyarázat: a zeneszerző talán a konzervatívabbnak hitt prágai szimfónia-konvencióknak próbált így megfelelni.