CSALOG Gábor: Létbüfé – dalciklus
CSALOG Gábor: Időtlen
Közreműködik: Kéringer László tenor, Roman Mikola hegedű, Ifj Bazsinka József tuba, Szatzker Zsanett harmonika, Csalog Gábor zongora
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
„Dalaid nagyon újak, miközben nagyon ismerősek. Hallgatva megszűnik a külön, szövegszerű létezésük, mégis arra késztetnek, hogy nézzem vissza a szöveget, pontosabban olvassam el dalként, úgy elidőzve a részleteken, ahogy írás (és olvasás) közben a folytatás lehetőségein.” – Parti Nagy Lajostól származnak e sorok, amelyeket a Létbüfé-dalciklus szerzőjének, Csalog Gábornak írt, miután meghallgatta saját szövegének megzenésítését. A zongoraművész 2019–2020-ban írt dalciklusa a Parti Nagy-verskötet többszáz versszaka közül hetet zenésít meg, a baritont zongora kíséri. A dalciklus most 4 további dallal egészült ki, zongora, tuba és harmonika kíséretével. A kiegészített ciklus bemutatóját hallhatja most a közönség, majd Csalog Időtlen című zenekari műve hangzik el első alkalommal, amelyet Nádler István festményei inspiráltak. A háromtételes darabban a szimfonikus zenekaron kívül a térben távolabb elhelyezkedő fúvósegyüttes is játszik, és fontos szerephez jut a többféle réteg párbeszéde. A korálszerű, szakrális jellegű akkordmenetek egymást kommentálják, egymásba szüremlenek.