Két küzdelmes sorsú Schumann-versenymű alkotja e koncert első felét, hiszen az a-moll csellóverseny hiába készült el 1850 őszén röpke két hét alatt, a zeneszerző életében mégsem került bemutatásra: sem eredeti alakjában, sem abban a hegedűverseny-változatban, amelyet maga Schumann készített el barátja, Joachim József vonója alá szánva e művét.

De amíg ez az alkotás 1860-ban mégiscsak közönség elé jutott, a komponista utolsó versenyműve, az 1853-as d-moll hegedűverseny bizony csak 84 esztendővel az elkészülte után, 1937-ben jelenhetett meg a repertoáron. A mára már persze rég méltó helyet elfoglaló, s ezúttal Fenyő László, illetve Marc Bouchkov mesteri szólójával felhangzó Schumann-kompozíciókhoz képest a második részt egészében kitöltő Mendelssohn-szimfónia már a kezdetektől fogva a főművek sorában tisztelik az értők. Sőt, az 1830-ra, vagyis az ágostai hitvallás 300. évfordulójára szerzett „Reformáció” szimfóniát már maga a protestantizmusát mélyen megélő Mendelssohn is ilyen ambícióval írta meg, amint arról az úgynevezett „drezdai ámen” első tételbeli felbukkanása és a záró tételben elhelyezett nevezetes lutheri korálidézet, az Erős vár a mi Istenünk motívuma is meggyőző bizonyságot kínálhat.