Keller András és Batta András közös sorozata a Magyar Zene Házában
Az előadások a Concerto Budapest szervezésében, a bérlet-és jegyértékesítés pedig a Magyar Zene Háza szervezésében valósul meg.
Oktett, K.041
Klenyán Csaba klarinét, Mohai Bálint,Beleznai Anna fagott, Devecsai Gábor,Szászi Benedek trombita, Bencze Csaba, Kasza Nándor harsona
Szerenád A-ban, K.044
Ragtime 11 hangszerre, K.030
Pulcinella – szvit, K.034
Szalai András cimbalom
Palojtay János zongora
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
Igor Stravinsky divat és trend formáló zeneszerzője volt a 20. századnak. Olykor fenegyereknek, zenei mutatványosnak, olykor kaméleonnak tartották. Igazságtalanul. Ma, megfelelő történelmi távlatból nyilvánvaló, hogy a sokszínű század zenéjének történetét nem lehet Stravinsky nélkül megírni. Nem is írták meg. Furcsa, de érthető módon Magyarországon későn ismerték el zenéjének értékét, poézisét. Bár Bartókra erősen hatott, Kodály és követői sokáig elutasították, hiányolták a mozgalmat teremtő, világmegváltó gesztust művészi habitusából. Stravinsky valóban több maszkot hordott – átvitt értelemben – de ugyanazzal a szemmel és szellemmel fordult a világ felé. Ki volt valójában? Mit mutat a tükör? Erre a kérdésre keres választ Batta András és Keller András a Concerto Budapest kiváló muzsikusaival három szeánszon, szóban és zenében egyaránt.

Stravinsky tükörben II.: Tárgyak zenében
Nagy felháborodást keltett Stravinsky, amikor 1923-ban a nyolc fúvóshangszerre írott Oktettjét egyszerűen egy „zenei tárgynak” titulálta. A kortársak úgy érezték, hogy ezzel kidobja a szentélyből a legromantikusabbnak tartott művészetet. Függetlenül ettől Stravinskynál fontos szerepet játszottak a tárgyak, méghozzá a „talált tárgyak” is. Még az 1910-es évek közepén hallotta egy genfi mulatóban Rácz Aladárt cimbalmozni, és annyira lázba hozta a hangszer, hogy rögtön vett is egyet. A tárgy különleges műre ihlette. Cimbalomra és még tíz másik hangszerre komponált egy jazzes hangulatú darabot, a Rag time-ot (1918), amelynek zenei mintája annak idején kották (megint csak a tárgyak!) formájában szivárgott át az Újvilágból az Óvilágba. Egy antikvár lomjai között lelt rá olyan barokk művekre is, amelyekből mintegy metszeteket alkotva, egyéni stílusával fűszerezve megnyitotta a zenei neoklasszicizmus kapuját, Pulcinella címmel (1919). Érdeklődéssel fordult a húszas évek új médiuma, a hanglemez felé is. Akkoriban kb. háromperces tételek fértek rá a lakklemez egy-egy oldalára. Ez határozta meg a zongorára írott Szerenád A-ban (1925) időbeli kereteit. Ez a koncert tehát olyan lesz, mint egy kiállítás. Nem idegen a Zene Háza szellemétől…
Batta András interjú, részlet