„Szívből fakadt, találjon is utat a szívekhez” – ezt az alkotói óhajt jegyezte a Missa solemnis nyitó, Kyrie tételének kezdőütemei fölé Beethoven, és ez a szó szoros értelmében szívbéli kívánság akkor tud beteljesülni, ha olyan avatott előadók szövetkeznek össze e minden szempontból nagyszabású, a művészektől és a közönségtől egyaránt elkötelezettséget követelő mű megszólaltatására, mint ezen az estén: Keller András irányításával, a Beethoven-bicentenárium kezdetén. Az eredetileg a főhercegi tanítvány, mecénás és barát, Rudolf 1820-as olmützi érseki beiktatására szánt mise nem csupán lekéste az ünnepi ceremóniát (hiszen csak 1823-ra készült el), de a jelentősége már a létrejötte pillanatában messze túl is nőtt az alkalmi, egyszersmind a tisztán felekezeti és egyházzenei jellegen. Érzékletesen bizonyítja ezt az a tény, hogy a nagyszabású mű legelső teljes megszólaltatására végül éppenséggel a hithűen pravoszláv, ám Beethoven művészetét nagyra becsülő szentpétervári közönség előtt került sor 1824-ben. S a Missa solemnis magasztosságában azóta is megfelel annak a jellemzésnek, amelyet maga a legvégső kérdésekre tekintő Beethoven adott róla: „A legnagyobb művem, amit valaha írtam.”