4 kínai városban adott nagy sikerű koncertet december végi – január eleji kínai turnéja során a budapesti Zeneakadémia rezidens zenekara, a Concerto Budapest. A zenekar két évvel ezelőtt járt már Kínában – Guanghzouban -, ahol a Zaha Hadid által tervezett fantasztikus operaházban lépett fel több alkalommal. A mostani meghívás is az akkori sikernek köszönhető, ez alkalommal Guangzhouban, Xiamenben, majd Zhuhaiban hallhatta a közönség a Concerto Budapestet. A turné január 3-án Shanghaiban zárult, ahol vastapssal, állva ünnepelte a közönség Keller András zenekarvezetőt és művészeit.