A Hallgatás Napja

Budapest Music Center
2015. október 11. 10:00-22:30

Concerto Budapest - UMZE - BMC

Művészeti vezetők: Keller András és Rácz Zoltán

Október 11-én egy különleges – és terveink szerint hagyományteremtő –fesztivállal örvendeztetjük meg a zenerajongókat: a Concerto Budapest egy egész napra a BMC-be költözik, ahol a nap során elhangzó koncertek szinte az összes termet megtöltik.

A programban a bemutatók (Vidovszky László és Csalog Gábor egy-egy műve) magyarországi bemutatók (Olivier Messiaen-tól, Steve Reichtől és Eötvös Pétertől) és a magyar közönség számára alig ismert szerzők (többek között Giya Kancheli és Tan Dun) művei mellett az Új Zenei Stúdió alapítóinak szerzeményei is megjelennek, és Ligeti György és Kurtág György darabjai is kihagyhatatlanok. Fiatal magyar vonósnégyesek mutatkoznak be, és zenei filmritkaságok is várják a látogatókat.

A klasszikus repertoárból elhangzik J.S. Bach összes szóló zongoraversenye, ráadásul a nap folyamán Bach A fúga művészete című művének legkiválóbb felvételeit is lejátsszuk, amelynek partitúráját kivetítőn követhetik az érdeklődők. A nap vendégei között hallhatjuk a Concerto Budapest régi muzsikus barátait is (Amadinda Ütőegyüttes, Csalog Gábor, Lakatos György, Rácz Zoltán) és számos ifjú tehetséget is (Ránki Fülöp, Fejérvári Zoltán, Balog József).

Szólistáink ezen a napon:

Bach: g-moll zongoraverseny BWV 1058 - Balog József
Bach: A-dúr zongoraverseny BWV 1055 - Kemenes András
E-dúr zongoraverseny BWV 1053 - Kemenes András
D-dúr zongoraverseny BWV 1054 - Fejérvári Zoltán
f-moll zongoraverseny BWV 1056 - Ránki Fülöp
F-dúr zongoraverseny BWV 1057 - Fejérvári Zoltán
d-moll zongoraverseny BWV 1052 - Csalog Gábor

A napijegyek ára 2500 Ft, amellyel A Hallgatás Napja összes koncertje látogatható.

DIÁKOK 1000 FT-ÉRT VÁLTHATNAK NAPIJEGYET!

14 év alatti gyerekeknek ingyenes! 

Jegyvásárlás: concertobudapest.jegy.hu vagy személyesen a IX. Páva utca 10-12. alatt (Concerto Budapest Zeneház)

csatolt fájlok