Ravel, Nádor és Bartók – talán nem ennek a három névnek az egymás mellé kerülését látjuk legtermészetesebbnek egy koncertműsoron. Pedig számos részlet köti össze az egyes műveket vagy szerzőket. Kezdjük ott, hogy Ravel Tzigne című, hegedűversenynek is tekinthető művét annak az Arányi Jellynek a hegedűjátéka ihlette, akivel Bartók gyakran adott kamaraesteket az 1920-as években. Egy ilyen koncertet követően a teljesen lenyűgözött Ravel arra kérte Arányit, játsszon neki cigánydallamokat. S bár a Tzigane nem tartalmaz eredeti cigánymuzsikát, az először hegedűre és zongorára írt, majd zenekarra is átdolgozott virtuóz mű árasztja magából a cigányzene hangulatát. És ha már virtuozitás: a holokausztban életét vesztő Nádor Mihály a saját vizsgakoncertjére komponálta egytételes hegedűversenyét, ám az 1903-as mű olyan nehézre sikerült, hogy saját maga sem tudta eljátszani. A posztromantikus stílusú darab egészen addig feküdt játszatlanul a fiókban, míg Kelemen Barnabás be nem mutatta New Yorkban, majd Pécsett. A kupléiról, operettjeiről és filmzenéiről ismert Nádor nagyon is komoly zenét komponált, hihetetlen hegedűtechnikát igénylő fináléval. A komoly persze nem jelenti azt, hogy szomorú, ahogy a gyakran borús műveket komponáló Bartók Zenéje is váratlan optimizmussal ér véget. A darabot a megrendelő együttes, a Bázeli Kamarazenekar mutatta be. A fúgaszerű nyitótétel után kelet-európai népi színeket villantó gyorstétel következik, majd a xilofon ikonikus ütéseivel bevezetett és különféle effekteket felvonultató harmadik tételt követően rondójellegű finálé zárja a művet.