A négy évszak talán a leggyakrabban felhasznált, feldolgozott, idézett klasszikuszenei mű a zenetörténetben. Nem csoda, hogy a filmkészítőktől a színházcsináló emberekig sokakat megihlet, hiszen nemcsak fülbemászó dallamokkal kényeztet és halmoz el minket Vivaldi ebben a négyszer három tételben, de a programzene műfajának is egészen kivételes példáit tárja elénk. Az 1725-ben megjelent, A harmónia és a találékonyság erőpróbája című sorozat részeként kiadott négy hegedűversenyek a tavasz, nyár, ősz és tél címeken túl néhol hihetetlenül aprólékos zenei képei vannak. Az évszakokhoz tartozó szonetteknek olykor konkrét szavait zenésíti meg Vivaldi. A tavasz madárcsicsergései, a nyár tikkasztó melege vagy épp vad vihara, az őszi vadászat során felharsanó kürtök és a pihenéskor vakkantó kutyák, illetve a télen vacogó fogak és a jégen fenékre ülő szereplők mind ott vannak a hangok közt – mai füllel is jól felismerhető módon. Mindez a korban divatos versenymű-hagyományok szigorú szabályainak betartásával: háromtételes szerkezetben, ritornello-formában. Szöveg és zene, program és harmónia, forma és mese, direkt és rejtett üzenetek – ideális közeg és alapanyag egy zenés színházi előadáshoz. A főszerepben ráadásul egy anya-lánya páros, akik a mából, az egyre csak változó éghajlat világából tekintenek vissza az itáliai barokk négy évszakára.