Augustin Hadelich © Suxiao Yang

Elragadó hang, a legfinomabb vonóstechnika, minden mércét messze túlszárnyaló játékmód, érzéki és áttetsző hangzás, mély átélés minden műben – ez jellemzi korunk egyik legnagyobb hegedűművészét, a Grammy-díjas, olasz–német–amerikai Augustin Hadelichet, a Warner Classics exkluzív művészét, akivel a koncertet megelőzően beszélgettünk.

Mi az első zenével kapcsolatos emléke?

Két idősebb bátyám van, egyikük csellózott, a másikuk zongorázott. A legkorábbi emlékem a zenéről az, hogy hallom őket játszani a házban. Ekkor még csak egy-két éves lehettem!

Ön miért hegedülni kezdett?

Én is szerettem volna zenélni, mint a bátyáim, és az ötödik születésnapomra a szüleimtől kaptam egy hegedűt. Noha később zongorázni is elkezdtem, a hegedű mindig is a kedvenc hangszerem maradt, mert olyan gyönyörű hangja van, mint egy énekhang. Az első tanárom édesapám volt, aki amatőr zenész, ő vitt aztán el engem későbbi tanáraimhoz.

A hangszeres szólistákat gyakran kérdezik arról, vajon különbözik-e a szólisztikus játékmód a kamarazenéléstől. Önnek mi a véleménye?

Versenyművet vagy kamaramuzsikát játszani bizonyos szempontból két teljesen különböző dolog. A kamarazenét kisebb koncerttermekben játsszák, és a zenészek, mivel nincsenek sokan, közvetlenül és nagyon bensőségesen tudnak kommunikálni egymással. Úgy gondolom, a különbség azonban mégsem olyan nagy, mint azt gyakran feltételezik. Számos nagy versenymű (mint például Brahms vagy Beethoven hegedűversenye) olyan, mint a kamarazene, csak sokkal nagyobb léptékben: a szólistának nagyon intenzíven kell figyelnie és reagálnia – nemcsak vezetni és követni – éppúgy, mint ahogyan egy kamarazenei környezetben tenné. Beethoven hegedűversenyének a felében a hegedű zenekart kíséri! Sokszor pedig a hegedűs egyszerre vezet és követ. Az, hogy sokat játszottam Beethoven kamarazenéjét, segített abban is, hogy jobban megértsem a versenyművét.

Mi a legfontosabb, amit elmondana Beethoven hegedűversenye kapcsán?

Teljesen egyedi és kivételes, ahogyan ez a mű kezdődik, négy hanggal a timpanin – egy motívum, amely újra és újra visszatér az első tételben, de minden alkalommal más hanglejtéssel, szándékkal és karakterrel (ünnepélyes, kérdő, dühös, könyörgő, diadalmas).

Valahányszor a lassú tételt játszom, rácsodálkozom, hogy milyen tökéletesen egyszerű, bensőséges és emberi. Minden alkalommal magával ragad, és azt kívánom, bárcsak sosem érne véget!

A tétel, amit pedig a legjobban szeretek játszani, az az utolsó tétel, egy könnyed rondó.

Mit gondol Beethoven zenéjéről?

Minél jobban ismerem és értem Beethoven műveit, annál nehezebb számomra elképzelni, hogy egy ember képes volt ilyen rendkívüli dolgokat írni. Éppen néhány hete hozták nyilvánosságra egy vizsgálat eredményét, amit Beethoven hajszálain végeztek. Egész életében ólommérgezésben szenvedett, amelynek értéke majdnem százszorosa volt a normálisnak. Valószínűleg az olcsó, ólommal édesített bor okozta, amelyet ivott. Ha belegondolunk, hogy az összes szenvedése és süketsége elkerülhető lett volna… De akkor talán nem kényszerítette volna saját magát arra, hogy ilyen rendkívüli műveket alkosson.

Nagyon örülünk és hálásak vagyunk, hogy igent mondott Keller András felkérésére, hogy mesterkurzust tartson tehetséges fiatal magyar hegedűsök számára. Mit gondol a tanításról? Mik a legfontosabb gondolatok, amelyeket szívesen megoszt a diákokkal?

Nagyon élvezem a tanítást. Rengeteg olyan dolog van, amire lassan, fáradságosan magamnak kellett rájönnöm, sokszor azt kívántam utólag, bárcsak elmondta volna ezt nekem valaki, amikor növendék voltam. A tanítással talán megkönnyíthetem valakinek az útját. Mindemellett persze hálás vagyok mindazokért a dolgokért, amiket megtanítottak, és szeretném ezeket továbbadni. Egy mesterkurzuson általában inkább a darabok értelmezéséről szoktam beszélgetni, minthogy valakinek a technikájába menjek bele, mert az idő rövidsége miatt így sokkal eredményesebb.