A hazaszeretetet fiatalkoromban Bartóktól kaptam, az ő zenéje mutatta meg nekem, milyen a hazám, rajta keresztül éreztem rá a népzenére, vagyis a népünk zenéjére, mert Bartók írta a mi népünk zenéjét, ő tudta talán legjobban kifejezni, milyenek vagyunk. Rajta keresztül éreztem meg a gyökereimet, népünk küldetését.

„Időszerű felvetni a kérdést, hogyan sáfárkodik [Bartók] hagyatékával szűkebb hazája, Magyarország. Felhasználja-e saját kultúrája emelésére, táplálására, merít-e belőle annyit, amennyit meríthetne?” – kérdezte Kodály Bartók halálának tizedik évfordulóján, majd így folytatta: „Erre a kérdésre ma is nemmel kell felelnünk. Mi ennek az oka? Egyrészt egyénisége, másrészt a hazai zenei műveltség állapota. […] Bartók diadalmas, végleges hazatérésének feltétele a zeneileg művelt ország. Ennek munkálására kell összefogni minden tényezőnek. Ha majd egykor azokhoz is eljut művészete, akiktől ered: a néphez, s az megérti: akkor lesz magyar zenekultúra, akkor lesz igazán boldog a nép.”

Bartók a legegyetemesebb és egyben a legújítóbb alkotója a magyarságnak. Művészete a klasszikus beethoveni hagyományra épült, újjáteremtette a magyar nemzeti zenét, és új európai nyelvet hozott létre. Ez az új művészet elsősorban a Kárpát-medence népdalkincséből sarjadt ki, az itt élő népek zenéjének sajátos fordulatait ötvözi a nyugati zenei hagyománnyal, szintézist teremtve különböző zenei világok között.

Meggyőződésem, hogy Bartók szellemisége és művészetének üzenete Európa szellemi megújításának egyik példája és motorja lehet egyben.

Jelentőségét majd akkor fogjuk megérteni, ha mindannyian meghalljuk zenekari Concertójának kezdetén  a mélyvonósok dallamában Magyarország sorsának tragikumát. Ha meghalljuk, meg is értjük, ki ő nekünk.

Keller András