Fotó: Mudra László

Ezen az estén egy német és egy orosz zeneszerző szenvedélyes, őszinte, fennkölt és magával ragadó vallomásait hallhatjuk. Beethoven számára a zongora volt az elsődleges kifejezési eszköz, a hangszer, amelyen a legjobban játszott, amelyen kísérletezett és amely kezdetben a legnagyobb sikereket hozta számára. Nem véletlen, hogy első szerzői estjeinek nélkülözhetetlen részei voltak az új zongoraversenyek, melyekben ő játszotta a szólót, és szerzői tehetsége mellett virtuozitását és drámai kifejezőerejét is megcsillogtathatta. 
Csajkovszkij 5. szimfóniája önéletrajzi jellegű. Ahogyan egy levelében írja, ebben a szimfóniájában a sorssal való reménytelen küzdelmet jeleníti meg. És valóban, van egy sors motívum, mely hol melankolikus, hol tragikus, de meg-megjelenik a tételekben. Az első tételben az elején, borongva sejteti a mondanivalót, a második tétel idilli szerelmi vágyódását kétszer is szétrombolja, a harmadik tétel keringőjében gáncsoskodik. A meglepetés azonban a negyedik tétel. Csajkovszkij levelével ellentétben a sors ebben a tételben megszelídül, és új, fenséges és emelkedett köntösben jelenik meg. A szimfónia tanulsága tehát, hogy le lehet győzni a keserű sorsot.