Bogányi Gergely: „Olyan ez, mint a föld széléről a semmibe ugrani”

A Concerto Budapest szimfonikus zenekar hagyományos Mozart-napjára idén március 3-án, vasárnap kerül sor. Immár hetedik alkalommal egy teljes napon át, négy koncerten a halhatatlan mester művei csendülnek fel a Zeneakadémia Nagytermében és Solti Termében. Most először Bogányi Gergelyt is a fellépő művészek közt köszönthetjük, a d-moll zongoraverseny szólistájaként.

A Mozart-nap kapcsán Bogányi Gergellyel készült interjút a Papageno oldalán.

Fotó: 4K Media Studio

– Kisgyermekkorom óta az egyik legfontosabb zeneszerző számomra. Tizenhárom éves voltam, amikor először játszottam az A-dúr zongoraversenyét. A mai napig emlékszem azokra a lelki élményekre, amelyeket közvetített nekem. Onnantól kezdve a Mozart-zongoraversenyek az életem szerves részét és kicsit mérföldköveit is jelentik. Az összeset nem játszottam el, nem volt célom egy kampányszerű, lexikális sorozat, de a leglényegesebbeket előadtam, s ezek között is gyémántként ragyog a d-moll zongoraverseny.

– Nehézségét tekintve hol helyezkedik el ez a mű egy képzeletbeli skálán?

– A legnehezebbek közt. A legjobb zenékről beszélek, amelyek elérnek egy egészen misztikus szintet. Ezeknél a technikai nehézségeken túl minden alkalommal egy olyan lelki térbe kell belépni, amely felülemelkedik a mindennapi, általános közlekedésen. És az, hogy ilyenkor egy kicsit el kell hagyni a földet, mindig óriási kihívást jelent. Az ember nincs annyira otthon abban a másik térben. Nekünk, zenészeknek az a feladat jutott osztályrészül, hogy a zenén keresztül folyamatosan benne legyünk. Olyan ez, mint a föld széléről a semmibe ugrani. Ehhez olyan lelkiállapot szükséges, amit nem lehet kierőszakolni, nem lehet eléggé begyakorolni. Gyakorolni persze lehet, és én nagyon sokat gyakorlom is, de egészen biztosra nem lehet menni. Ehhez társul minden fizikai és emberi tényező, az, ami hús és vér, akusztika, technika, zeneiség, forma, ezek összessége és még egy csomó más dolog. Például a zenekarral való együtt játszás, a hangszínek, amelyeknek technikai szempontból ott kell lenniük, méghozzá lehetőleg tökéletesen, de ez csak az alap. Ha mindez harmonikusan megvan, ami már önmagában is nagy feladat, akkor beszélhetünk arról, hogy megpróbálunk belépni abba a misztikus térbe, amelyet Mozart egészen különleges és félelmetesen erős módon tud közvetíteni.

– Van-e kiemelkedő emléke a művel kapcsolatban?

– Nem játszottam sokszor, de minden alkalom ünnep, amikor sor kerül rá. Különlegesen emlékezetes volt a környezet és az akusztika miatt, amikor 2019-ben az Ipoly Feszt keretén belül adtuk elő a kemencei katolikus templomban, ahol egyébként korábban Chopin összes zongoraművét is fölvettem, mind a tizenhárom CD anyagát.

Keller András, Bogányi Tibor és Bogányi Gergely – fotó: Hrotkó Bálint

– Ezek szerint nagyon jó az akusztikája a kemencei templomnak…

– A jónál is jobb: fantasztikus. 2010-ben az akusztikus barátommal végigjártunk legalább tizenhárom templomot Váctól kezdve az Ipoly mentén, a Börzsönyben, és meghallgattuk az akusztikájukat. Nem zongorával, hanem mindenféle más eszközzel. Megmértük a csendet, a csend minőségét. Volt néhány kiemelkedően jó akusztikájú templom, de a kemencei ezek közt is jobb volt.

A teljes interjú elérhető a Papageno oldalán IDE kattintva.