Az idei évadot rögtön két koncerttel indítottuk. A közös szál Richard Strauss: Don Quixotéja volt, melynek alcíme: „Fantasztikus variációk egy lovagi jellegű témára, zenekarra”. Az első hangversenyen Bartók: Magyar képei, Beethoven hármasversenye és a Strauss mű szólaltak meg. A Magyar képekről így beszélt egy ismerősöm a közönségből: „aranyló fényt láttam, melegséget éreztem és a gyerekkorom jutott eszembe..."
Gyermán Júlia fotó: Mudra László
A hármasversenyt nem kisebb művészek játszották, mint Baráti Kristóf hegedűművész, Fenyő László gordonkaművész és Balázs János zongoraművész. Három különböző világ, a maguk hangszerén mindhárman a legkiválóbbak közül valóak! Beethoven zenéjében mégis egyek tudtak lenni! Letisztult, sallangtalan, gyönyörűséges, páratlanul virtuóz muzsikálást hallottunk, ami tele volt tűzzel, játékossággal és poézissel! Karmesterünk Keller András - aki maga is sokszor volt szólistája a műnek - és zenekarunk minden lélegzetüket figyelve vett részt a közös kamarazenélésben. Az jutott eszembe, hogy a zenekari muzsikálás is mennyire nagy alázatot igényel! Sokan vagyunk, sokfelől érkezünk, különböző iskolákból, más-más habitussal, ízlésvilággal, gondolatokkal, elképzelésekkel és mégis képesek vagyunk félretenni sok mindent ezek közül, alkalmazkodni és közös nevezőre jutni a zene érdekében! Azt gondolhatják talán páran, hogy ez önfeladás, megalkuvás. Pedig kicsit sincs így!!! Sőt! Mikor egyszerre érezzük ugyanazt, jön egy belső impulzus és hatvanan játszunk éteri pianót...na akkor az ember beleborzong. A szünet után jött a Don Quixote...
„Nincs is semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk s miknek kellene lennünk, mint a színpad és a színészek” - mondja Cervantes. Hát azt gondolom, igazi színészi produkciókat hallhattunk, láthattunk!
A címszerepben: Fenyő László mint a búsképű lovag, azaz Don Quixote. Hűséges fegyverhordozója Sancho Panza, azaz Szűcs Máté, az imádat tárgya, aranyhajú Dulcinea pedig az esetünkben koncertmesterünk Környei Zsófia voltak! Ráadásul Sancho Panzát a basszus klarinét Pápai Ákos és a tenortuba Bencze Csaba is fantasztikusan jelenítette meg! Rengeteg egészen nagyszerű hangszeres ill. szólamszólót hallhattunk, elfogultság nélkül mondhatom, a Concerto muzsikusai csodálatosan érzékeny, rendkívüli emberek, muzsikusok!
Napjainkra a fogalmaink, jelzőink kissé kiüresedtek. Nagyon könnyen mondjuk ki valakire ill. valamire, hogy „zseniális”, „fantasztikus”, „páratlan”. Csak akkor vagyunk bajban kissé, amikor összetalálkozunk olyan emberekkel, művészekkel, produktumokkal, amik valóban azok! Akkor erre most mit is mondjak? - teszem fel a kérdést.
Életre keltek a szereplők! Láttuk a fanatikus, kissé merev, konok, de menthetetlenül idealista, végül álmaiból felocsúdó Don Quijotét, aki mikor szembesül a valósággal, bevégzi földi útját és meghal. Láttuk Sancho Panzát, az egyszerű és kissé együgyű parasztembert, aki a címszereplő csatlósa lett, és tömzsi testi valójában, szamárháton kísérte rozzant gebéjén feszítő gazdáját groteszk kalandjaira. És láttuk képzeletbeli szép nemes dámát, Dulcineát, akit a címszereplő a lovagi szokásnak megfelelően szíve imádott hölgyének választott, amikor bizarr kalandjaira indult. Őhozzá küldte „hódolni” azon keveseket, akiket csetepatéi valamelyike alkalmával „legyőzött”. Don Quijote egy valóságos személyt emelt ezen a néven ábrándjai világába, egy tenyeres-talpas parasztlányt a szomszéd faluból, Tobosóból, akinek legfőbb kiválósága az volt, hogy nagyon értett a disznóhús besózásához. És itt jön az a rész, amikor nem nagyon találok alkalmas szavakat! Nem csellózást, brácsázást, hegedülést hallottunk, hanem történetmegjelenítést! Olyan magával ragadó karaktereket, hangszíneket, amiket az ember nem sokat hall életében még ennyi év távlatában sem! A szólisták...hát igen, ide illik a jelző: zseniálisak! Fenyő László játékára, hangszíneire, karaktermegjelenítésére, pianóira, elképesztő energiájára tényleg nincsenek szavak! Csak köszönet! És ez minden szólistára éppúgy vonatkozik! Egyébként az egész szimfonikus költemény annyira szemléletes a zene nyelvén, hogy még aki nem igen ismeri Cervantes művét, az is tudja, mi történik hőseinkkel! Keller András hatalmas precizitással és mindent láttatni való attitűddel vezényelt. Ismét remek közönségünk volt, akik úgy érzem őszinte tapssal jutalmaztak meg minket! Köszönöm mindenkinek ezt az élményt, hálás vagyok, hogy részt vehettem benne!
Második koncertünk elején Keller András művészeti vezetőnk egy nagyon fontos bejelentést tett. A szombati koncert bevételét az árvízkárosultak javára ajánlotta fel. Napjaink legnagyobb fenyegetettsége folyóink áradása! A 2013-as árvíz idején még Szentendrén éltünk a családommal, igy testközelből néztük végig, milyen amikor "a víz az úr". Azt gondolom, nagyon büszkék vagyunk mindnyájan erre a döntésre és reméljük gyorsan eljut a segítség oda, ahol a legnagyobb szükség van rá!
Beethoven Egmont-nyitányát - ami történelmileg erős tartalmat hordoz minden magyar számára - ez alkalommal a bajba jutott emberekért és az őket segítők tiszteletére játszottuk el. "Sok minden történik Isten akarata ellenére, de semmi sem gondviselése nélkül" - mondja Órigenész egyiptomi teológiai író. Nagyon jó érzés, hogy kicsit mi is a gondviselés eszközeivé válhatunk!
A nyitány után Chopin: f-moll zongoraversenye következett Bogányi Gergely tolmácsolásában. Szólistánk a tőle megszokott eleganciával és kedvességgel jött be a színpadra. Utópisztikus csodazongorájára a hozzá tartozó székkel csak azt tudom mondani, hogy nagyon menő!
Az f-moll versenymű szinte minden elemet magában hordoz Chopin művészetéből. Lázas, izgatott első tétel - ebben van a zenekarnak a legjelentősebb szerepe -, operaária-szerű második tétel - Bellinivel is jó kapcsolatot ápolt -, és végül egy feloldó keringőzés Chopin csodapalotájában. ????⨾Bogányi Gergely megidézte a lengyel zeneszerző szellemét és az ihletett ráadásban (szintén Chopin mű volt) hallhattuk játékának és hangszerének minden finomságát, szépségét.
Frédéric Chopint a zongora poétájának nevezzük, nem véletlenül. Beszél, mesél a zongora a műveiben. A romantika mozgalma hidegen hagyta, mégis a zenéje kirobbanó érzelmekkel teli, minden műve klasszikusan tiszta és megfontolt, egy kis romantikus exhibicionizmussal.
A szünet utáni második részben újból elhangzott Strauss Don Quixotéja...
Megkértem Szűcs Mátét, a mű nagyszerű szólóbrácsását, hogy pár mondatban mondja el érzéseit a koncertekkel és közös munkánkkal kapcsolatban. Most az ő gondolatait továbbítom:
„ Egy csodás és inspiráló közös hetet tölthettem a Concerto Budapest kiváló művészeivel, Fenyő Lászlóval és Keller Andrással, melyen Richard Strauss Don Quixotéját - zenekarokra nem jellemző, illetve a kamarazenélést is túlszárnyaló - mély részletességgel sikerült megértenünk, összedolgoznunk és CD-re vennünk! Alig várom, hogy hallhassam! Sok szeretettel Genfből, Máté”.
Ahogy Máté soraiból is kitűnt, felejthetetlen hetet tudhatunk magunk mögött! A zeneakadémiai próbák és a két koncert közben is rögzítésre került a Strauss-darab melyet CD formájában remélhetőleg nemsokára a kezünkben tarthat kedves közönségünk és mi is!
Fotók: Felvégi Andrea, Mudra László
