A Concerto Budapest 2025. március 29-én, szombaton 19.30-kor különleges koncerttel várja a közönséget a Müpa hangversenytermében. A műsor három kivételes zeneszerző, Bernd Alois Zimmermann, Liszt Ferenc és Gustav Mahler alkotásait vonultatja fel, olyan neves előadóművészek közreműködésével, mint Várjon Dénes zongoraművész, Vörös Szilvia mezzoszoprán és Bernhard Berchtold tenor. Az est karmestere Keller András.

fotó: Benko Sándor
„A koncert olyan esemény, ahol zenék randevúznak egymással. Egyetlen darabot meghallgatni és aztán távozni éppen emiatt nem érdemes, hiszen a koncert az én szememben műalkotás, ami mindig egyedi” – vallja Keller András főzeneigazgató, aki ismét kivételes programot állított össze a Concerto Budapest közönsége számára.
A hangzás és hangszínek lenyűgöző játéka
A koncertet Zimmermann Photoptosis című művének magyarországi bemutatója nyitja meg. A görög eredetű cím, amely a fény beesésére és a színek változására utal, Zimmermann kompozíciójában a hangok és hangszínek lenyűgöző játéka révén nyer új értelmet. Az 1968-ban született szerzemény az életmű központi darabja, amelyet a gelsenkircheni színház monokróm falfelületei ihlettek, zenei nyelve pedig a 20. századi modernizmus erőteljes és kontrasztos eszköztárát vonultatja fel.
A virtuozitás és mélység találkozása – Liszt szimfonikus zongoraversenye Várjon Dénes tolmácsolásában
A zenei est második darabja Liszt Ferenc lírai és drámai elemekkel átszőtt A-dúr zongoraversenye, amely „concert symphonique” megnevezésével már keletkezése idején is utalt szimfonikus jellegére. „Meggyőződésem szerint Liszt nincs a megfelelő helyén kezelve” – nyilatkozta az est szólistája, Várjon Dénes Kossuth-díjas zongoraművész. „Én is előszeretettel játszom az egyébként magasrendű, virtuóz darabjait, de sokan ma is csak olcsó magamutogatást látnak ezekben a művekben. Még mindig rehabilitálni kell őt, és bebizonyítani, hogy
meghatározó személyiségű, gondolkodó ember volt, akinek zenetörténeti jelentősége is felbecsülhetetlen, mivel óriási hatása volt az őt követő zeneszerző-generációkra.
Ebben persze mi, zongoristák is bűnösek vagyunk, hiszen ha valaki rosszul játszik Mozartot, azért biztosan az előadót okolják, de ha Lisztet játszanak rosszul, akkor azt rögtön a szerző rovására írják. Pedig sokkal titokzatosabb és sokkal több felfedeznivaló van a műveiben, mint első ránézésre gondolnánk.”
Mahler és az emberi lét nagy kérdései: a Dal a Földről megrendítő üzenete
A koncertet Gustav Mahler egyik legkülönlegesebb műve, a Dal a Földről koronázza meg. A zenetörténetben különleges helyet elfoglaló darab egyszerre viseli magán a szimfónia és a zenekari dalciklus jellegzetességeit. Megalkotása során Mahler tudatosan kerülte a kilencedik szimfónia címkéjét, félt ugyanis attól az „átoktól”, amely több zeneszerző számára is végzetesnek bizonyult. A mű örök kérdéseket feszeget: az élet és a halál kettősségét, az emberi lét mulandóságát és a földi szépségek iránt érzett vágyakozást. A monumentális mű most Vörös Szilvia és Bernhard Berchtold közreműködésével szólal meg, megragadva az emberi sors esendőségét és fennköltségét.