Hallgassunk Schubertet! 2. - új időpontban

Sylvester Paumgartner – így hívták azt a jómódú steyri zenebarátot és műkedvelő csellistát, aki rajongva A pisztráng című Schubert-dalért, 1819-ben felkérte az épp ott, Felső-Ausztriában járó komponistát, hogy e Lied dallamát dolgozza fel egy kamaraműben. Ha minden igaz, így született meg az A-dúr zongoraötös, negyedik tételében az oly jól ismert melódiával, s épp e többszörösen és szó szerint is nevezetes kompozíció előadásával indul majd a Concerto Budapest Schubert-napjának programja. A nyitókoncert a nagy ukrán brácsás, Maxim Rysanov részvételével ékes, és mellette a Virtuózok több felfedezettjét is pódiumra lépteti.

A szünetet követően az A-dúr rondóval folytatódik a műsor – ez a megjelölés elsőre alighanem a kései és oly szelíden pesszimista négykezes zongoradarabot juttathatja eszünkbe Schubert életművéből, ám ezúttal a tizenkét évvel korábban komponált, 1816-os A-dúr rondó szólal meg, mely koncertszám nem a zongorának, hanem a hegedűnek és az őt kísérő vonósoknak juttatja a főszerepet. A kéttételes, miniatűr hegedűversenynek is beillő kompozíció magánszólama felettébb igényes és éppily hálás feladatot kínál a szólista számára. E rondót csak bő nyolc évtizeddel a keletkezése után publikálták, s hasonlóképp csupán posztumusz vált ismertté – és rögvest kultikussá – az az 1822-es, befejezetlen h-moll szimfónia is, amely első ízben 1865-ben jutott a bécsi közönség elé, az előzetesen még fenntartásait hangoztató hajdani kritikuspápa, Hanslick szavai szerint: „új életet lehelve koncerttermeinkbe”. S valóban, ez a két tétel, amely Baráti Kristóf vezényletével szólal meg, rövid úton nemcsak a legnépszerűbb szimfonikus Schubert-művé lett, de a zeneszerző sorsának jelképévé magasztosult, a legkevésbé sem függetlenül a befejezetlenség tényétől.