„Rendkívül zárkózott, titokzatos ember volt [...] remeteéletet élt, és nem szívesen beszélgetett. [...] Természetesen nekem többet mesélt saját műveiről, mint másoknak, hiszen nagyon közeli kapcsolatban álltunk.” Így emlékezett vissza az életének második felét Svájcban töltő Veress Sándorra műveinek nagyhatású propagátora, a nyolcvan évet elérve is fáradhatatlan Heinz Holliger, aki ezt a koncertet egy Veress-művel nyitja majd: a harmincéves kora táján komponált, hattételes kamarazenekari Divertimentóval. A folytatás a német zenei romantika első nemzedékének két mesterét, Mendelssohnt és Webert idézi majd elénk egy-egy kiváló zongoraművész játékával. „Egy ideje nagyon dobol és trombitál bennem valami (C-trombitákon). Nem tudom, mi lesz ebből.” Írta egy 1845-ös levelében Schumann, s alighanem erre a motívumra ismerhetünk rá az ekkor keletkezett II. szimfónia első tételének indító fanfárjaiban. A levél éppenséggel Mendelssohnnak volt címezve, s egy évvel később Lipcsében ő is vezényelte ennek az öngyógyító céllal született szimfóniának az ősbemutatóját.