Tizenhét éves, de nem egyedül ilyen fiatal fellépője A Hegedű Ünnepének, amelyre 2026. január 9. és 11. között kerül sor a Concerto Budapest szervezésében. A hagyományteremtő céllal életre hívott fesztivál koncertjeinek a Zeneakadémia és a BMC ad otthont. Kelemen Gáspár két művet is előad majd, de persze nem csak erről kérdeztük.Az interjút Szigeti László készítette.
fotó: Emmer László
– Kodálytól sokszor idézik azt a gondolatot, miszerint a gyermek zenei nevelésének nemhogy a születésekor, hanem kilenc hónappal korábban, sőt már az édesanyja születése előtt kilenc hónappal meg kell kezdődnie. A te esetedben adott ez a jó korai indítás, úgyhogy talán nem könnyű a kérdés: mi az első maradandó, meghatározó zenei élményed?
– Pont azért, mert már születésem óta szinte folyamatosan körülvesz a zene, nehéz lenne egy ilyen eseményt első emlékként kiemelni a sok közül. Ami mégis eszembe jut, az a rengeteg kvartett, amit már csecsemőkoromban hallottam, például Bartóktól. Ezért aztán vannak művek, amelyekkel kapcsolatban ugyan nincs konkrét emlékem, és először hallom őket igazán, de már ismerem a dallamukat meg a ritmusukat. És ez számomra nagyon különleges.
– A Hegedű Ünnepén általad előadandó darabok mennyire régi ismerőseid?
– Mozart D-dúr hegedűversenyét körülbelül egy éve játszottam zongorakísérettel, versenyre is készültem már vele, zenekarral azonban csak egyszer adtam elő, de akkor még nagyon új volt számomra. Mendelssohn e-moll hegedűversenyét is csak egyszer játszottam. Fantasztikus érzésnek bizonyult, de ez is nagyon friss volt akkor nekem. Ezért szinte egy év után visszatérni ehhez műhöz, úgy, hogy már egy ideje „a kezemben van”, nagyon jó esély arra, hogy többet ki tudjak hozni belőle.
– A Concerto Budapesttel nem ez az első fellépésed.
– Igen, már volt élményem a zenekarral és Keller Andrással, azonkívül is, hogy rengeteget hallottam őket a szüleimmel meg más koncerteken is játszani. Nagy megtiszteltetés együtt szerepelni velük. A legtöbb zenészt is személyesen ismerem már. Fantasztikus volt az egyik kedvencemet, Bartók 1. rapszódiáját előadni velük a Zeneakadémia Nagytermében, és nagyon várom az újabb alkalmat.
– Mi a benyomásod az együttesről és Keller Andrásról?
– Véleményem szerint ez az egyik leginspirálóbb zenekar. Amikor velük zenélek, az szinte olyan érzés, mintha egy szonátát játszanánk. A kamarazenei jelleg velük még egy nagy hegedűverseny esetében is megvalósul. Nagy öröm, hogy nemcsak kísérnek, hanem együtt hívjuk életre a művet, és természetesen a karmesterrel, Keller Andrással, akire nagyon-nagyon felnézek.
– Négy éve a londoni Menuhin Schoolban tanulsz.
– Yehudi Menuhin azért alapította ezt az iskolát, hogy esélyt adjon fiatal zenészeknek az együtt tanulásra, és hogy inspirálhassák egymást. Rengeteget jelent számomra, hogy olyan fiatalokkal lehetek itt együtt, akik hasonló életet szeretnének élni, mint én.
– Nagyon tetszett, ahogy egy korábbi interjúdban a Menuhin Schoolt a Harry Potter-történetek roxforti iskolájához hasonlítottad. Mire gondoltál, amikor ez jutott eszedbe? Mi a hasonlóság a kettő között?
– Amikor meghallottam, hogy létezik ez az iskola, nem is akartam elhinni: tényleg egy helyen élhetek csupa fiatal zenésszel, akiknek szintén a zenélés a legfontosabb dolog az életükben? Pár embert ismertem is már onnan. Nekem ez tényleg olyan volt, mint amikor a gyerekek – miután megnézték a filmeket, vagy elolvasták a könyveket – arról álmodoznak, hogy egy Harry Potter-féle varázslóiskolába mennének tanulni. És pont ez az érzés fogott meg: számomra ugyanilyen nagy öröm egy helyen lenni a többi gyerekkel, és az, hogy mindig felfelé húzzuk egymást.
– A szüleid, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hivatásának útját járod. Nagy súlyt jelent ilyen tehetséges művészek gyermekének lenni, vagy a támogatásukat érzed erősebbnek?
– Felnézek rájuk. Kicsi korom óta csak a jó oldalát látom annak, hogy ebbe a családba születtem. Úgy tekintek erre, hogy nagyon nagy lehetőséget kaptam, ami nem mindenkinek adatik meg. Ha versenyekre vagy mesterkurzusokra megyek, általában tudják, kiknek a gyereke vagyok, és ez természetesen egyfajta elvárást is jelent, aminek igyekszem megfelelni, mert úgy érzem, ez kötelességem. Nagyon sokat tanulok a szüleimtől. Egyfolytában. És nemsokára együtt fogunk kamarazenélni, amire nem mindig van alkalom.
– A rengeteg gyakorlás, tanulás, fellépés mellett van-e időd másra is?
– A zenélés, a tanulás, a család és az alvás mellett a sport is fontos számomra. Már kiskoromtól focizom, és ha akad rá idő, az iskolai pályán is játszunk. Remélem, az egyetemen is lesz lehetőség barátokkal focizni.
– A jövő éved hogy néz ki? Folytatod a londoni tanulást?
– Ott már csak fél év maradt hátra, úgyhogy egyetemre készülök. Több helyre is felvételizem, egy londoni egyetemre már felvettek, de más országokban is szeretnék szerencsét próbálni, és utána dönteni. A fellépések mellett nagyon várom a februári salzburgi Mozart-versenyt, ahol én leszek a legfiatalabb résztvevő. Ez a pár hónappal ezelőtti francia Miracourt nemzetközi hegedűversenyen is így volt, ahol végül harmadik díjat kaptam. A Mozart-verseny azért nagy dolog számomra, mert édesapám csak pár hónappal volt idősebb, mint most én, amikor megnyerte. Nagyon készülök rá.
