"Debargue a maga 32 évével mindkét világban otthonos: felnőttként győzi a nehézségeket, olyannyira, hogy meglétük szinte fel sem tűnik, s éppen ezért őszintén hirdeti a mozarti muzsikának azt az „egyszerűségét”, amely áttekinthetővé (egyszersmind érthetővé-szerethetővé) teszi a legifjabbak számára is. Már-már „eszköztelenül” játszott, a teremtő pillanat spontaneitását idézve – ez csak keveseknek sikerül, a legnagyobbak között is!"
![Koncertkritika Lucas Debargue és a Concerto Budapest február 18-i hangversenyéről](https://concertobudapest.hu/data/news/teasers/2023/04/03/1420/Lucas_Debargue_Kondor_AND_27.jpg.300x0_q85.jpg)
Fotó: Felvégi Andrea
Február 18-án és 19-én azonos műsorral lépett pódiumra a Concerto Budapest (a Géniuszok bérlet 6., ill. a Volumenek bérlet 5. estje), az előbbit további rendezvényként „mini-koncert” követte: a zenekarnál hagyományos „Premier”-ek sorában Kondor Béla 2019-ben komponált Kettősverseny fuvolára és klarinétra – A csalogány és a rózsa című darabját ismerhették meg az érdeklődők.
A ZeneKar újság oldalán megjelent Fittler Katalin által írt teljes kritika itt olvasható.