Minden kompozíció két ellentétes irányú elvárásnak igyekszik megfelelni, az egységesség és a sokféleség (sokszínűség) igényének. A VI. szimfónia zenei karakterekben, zenekari színekben hallatlanul gazdag. Mahler e felszíni folyamat alatt azonban rendkívül koncentrált, csupán néhány elemre korlátozott, a teljes kompozíciót egybekapcsoló motívumhálót épített ki. A VI. szimfónia 1903-1904-ben készült, ősbemutatójára 1906. május 27-én Essenben került sor a szerző vezényletével. A kompozíció végtelenül tragikus befejezésével kivételes helyet tölt be a Mahler-szimfóniák sorában, a mű mellékneve („Tragikus”) Bruno Walter szerint magától Mahlertől (1860–1911) származik. A Finálé a szimfónia legmonumentálisabb tétele. Sokan próbálták már értelmezni ezt a katasztrófát vizionáló és egyben talányos, nem várt befejezését. A szimfónia komponálásának időszaka ugyanis Mahler magánéletének egyik legboldogabb periódusa: 1902-ben feleségül vette Alma Schindlert, hamarosan lányuk született, a VI. szimfónia komponálásakor pedig már második gyermeküket várták. Évekkel később Alma Mahler a finálé három fenyegető kalapácsütését az 1907-es év három sorscsapásának előérzeteként értelmezte. Ebben az évben veszítették el idősebb lányukat, Mahlernél súlyos szívrendellenességet diagnosztizáltak és távozni kényszerült a bécsi operából. Alma meg volt győződve arról, hogy a nagy művészek a jövőbe látnak, így lehetséges, hogy Mahler a Gyermekgyászdalokban és a VI. szimfóniában saját sorsát sejtette meg.