Wolfgang Amadeus Mozart: D-dúr szonáta két zongorára, K 448

1781 novemberében kelt az a levél, amelyben Mozart beszámol apjának az Auernhammer-család házihangversenyéről. Ez alkalommal Josepha Barbara Auernhammer társaságában mutatta be az erre az alkalomra készült kétzongorás szonátáját, amellyel szép sikert aratott. 1784-ben ugyanezt a darabot eljátszotta Paisiello jelenlétében is, Barbara Ployer közreműködésével. Auernhammer (1758-1820) kisasszony (gyanítható, hogy beleszerelmesedett Mozartba, aki ezt nem viszonozta…) egyébként nemcsak ügyes zongorista volt, komponálással is foglalkozott. A Varázsfuvola egyik témájára (Papageno belépője – Der Vogelfänger bin ich ja) variációsorozatot írt, a zongorakompozíció nyomtatásban is megjelent.

Wolfgang Amadeus Mozart: F-dúr négykezes szonáta, K 497

„Mozart összesen hat zongoraszonátát írt négy kézre: az elsőt kilencesztendős korában komponálta Londonban, az utolsót a Don Giovannival egyidőben, 1787-ben, Bécsben. Kronológiai és stiláris szempontból a 2. és 3. darab (D-dúr, K 381 és B-dúr, K 358), valamint a két utolsó szonáta (F-dúr, K 497 és C-dúr, K 521) tartozik össze: előbbiek az 1770-es évek elején keletkeztek Salzburgban, utóbbiak 1786/87-ben, Bécsben. A korai műveket Mozart a maga és nővére számára írta, közös szerepléseik és házimuzsikálásaik céljára” – írja Komlós Katalin. Az F-dúr négykezes szonátátMozart 1786 augusztusában vette fel saját maga által vezetett műjegyzékébe. Ebben a hallatlanul komplex és nem egyszer kifejezetten experimentális (kísérletező hajlamú) új műben Mozart szimfonikus írásmódja éppúgy megtalálható, mint az operák vagy a zongoraversenyek világa.