A műsort nyitó D-dúr kürtverseny csakúgy, mint a zeneszerző két másik e hangszerre komponált concertója barátja, a virtuóz Joseph Leutgeb számára íródott, s mindössze két tételből áll. Második, Rondo tételének kézirata tele van szokatlan előadói utasításokkal, mint például „légy bátor” vagy „ó, micsoda disszonancia”, amelyek minden bizonnyal Leutgebnek szóltak. 
A fuvolára és hárfára írt C-dúr versenyművet Mozart párizsi útja során írta megrendelésre, amiért végül sosem kapta meg fizetségét. Bár ma már a hárfa minden szimfonikus zenekar állandó részét képezi, a bécsi klasszika idején még ritkaságnak számított ez a hangszer, így igazi kuriózum e darab a komponista életművében.
Mozart 1788-ban keletkezett utolsó három szimfóniájáról már a 19. században is úgy vélekedtek, hogy a „zeneművészet égboltjának legfényesebb csillagai”. Ezek közül a fenséges fanfárral induló C-dúr szimfónia nemcsak a publikumot, de a zenésztársadalmat is lenyűgözte. A darab csúcspontja a virtuóz technikával kidolgozott finálé, melyben egy gregorián motívumot idéző témából átvezető téma, melléktéma és zárótéma bontakozik ki, aztán végül egyszerre is megszólalnak. A „Jupiter-szimfónia” elnevezést a neves impresszáriónak, Haydn „londoni” szimfóniái megrendelőjének, Johann Peter Salomonnak tulajdonítják.

A program ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben.