Egy olyan napon, amikor Edinburgh-ra minden elem rázúdult, felmerült a kérdés, vajon milyen hatással lesz a szakadó eső a koncertre; az elszánt közönség azonban százával jelent meg, hogy meghallgassa ezt az elsőrangú magyar zenekart. Az elmúlt években ez már a harmadik skóciai látogatásuk, és minden alkalommal vonzó műsort kínálnak világszínvonalú előadásban. – Gregor Tassie a "Seen and Heard" kritikai portál oldalán megjelent írása
Paul Lewis zongoraművész és András Keller karmester Birgmingham december 3.© Valuska Gábor
Nyitószámként megszólaló Csajkovszkij Francesca da Rimini című műve ugyanakkor kissé szokatlan választás volt, hiszen nagyobb fokú zenei intenzitást igényel, mint ami a hangversenyek elején megszokott; a szenvedély és az érzelmi túlfűtöttség gyakrabban a műsor második felére marad. A zenekar azonban kiválóan helytállt, különösen a fúvós szólamok nyújtottak kifinomult játékot, mindenekelőtt a rézfúvósok. A nagy létszámú vonóskar figyelemre méltó volt gazdagon árnyalt hangzásával, az első hegedűknél pedig feltűnő, aranyló fény ragyogott. A brácsák és csellók gördülékenyen és meggyőzően játszottak, teljes mértékben közvetítve a mű romantikus világát. Dante Isteni színjátékának ötödik énekéből merített történetet kiemelkedő muzikalitással jelenítette meg Klenyán Csaba klarinétja és Kaczander Orsolya fuvolája, és külön dicséret illeti Fábry Boglárka timpanijátékát is.
A Beethoven-zongoraversenyben a zenekari bevezetés hősies és fenséges volt, Paul Lewis első Steinway-en megszólaló ütemei pedig magasztosak; az angol zongoraművész lenyűgöző artikulációról tett tanúbizonyságot. Az egész mű során feltűnő volt, hogy kevés szemkontaktus volt a karmester és a szólista között – ám mivel ez már az ötödik alkalom volt, hogy ezen a turnén eljátszották a versenyművet, talán nem volt szükség különösebb egyeztetésre, hiszen minden előre kidolgozott volt. Csakúgy, mint a Csajkovszkij-darabban, itt is a zenekar fúvósai nyújtották a legfinomabb játékot, különösen a klarinét és a fuvola. Virtuozitásban méltó partnereik voltak Horváth Béla oboán és Mohai Bálint fagotton. A nagyívű nyitást követően az előadás végig ragyogó volt, különösen az elégikus lassú tételben és a lelkileg felfrissítő fináléban. Keller András gondoskodott arról, hogy ez a mű valódi párbeszéddé váljon zenekar és szólista között, egyenrangú szerepekkel és közös kifejezőerővel.
A műsor második részét Liszt Les Préludes című darabja nyitotta – ez is újszerű választás. A nagy erejű szimfonikus költemény gyakran nehezen hódítja meg a közönséget, ám itt a magyar muzsikusok teljes mértékben uralták ezt az érzelmileg rendkívül telített művet. A karmester által kialakított zenekari színárnyalatok rendkívüliek voltak, és a koncert egyik csúcspontját jelentették.
A zenekar a legjobbat a végére tartogatta: Beethoven V. szimfóniát. Ilyen elementáris erejű előadást ebből a műből már sok éve nem hallottam. Keller valóban „a sors szimfóniájaként” vezényelte a darabot, közvetlen és erőteljes értelmezésben. Az ismétlések elhagyásával a karmester Beethoven gondolatainak erejét és súlyát hangsúlyozta, feltárva a mű valóban forradalmi jellegét.
Az Allegro con brio híres nyitóütemei szándékosan lassabban szólaltak meg, Keller hagyta, hogy a kezdő akkordok teljes súlya érvényesüljön, mielőtt belevetette magát az első tétel viharos szakaszaiba. A vonósok ekkor úgy játszottak, mintha az életük múlna rajta – rendkívül drámai előadásban. A második tételt (Andante con moto) a fafúvósok pompás szólói emelték ki, különösen Kaczander Orsolya fuvolajátéka. Itt a zeneszerző boldogságba és szépségbe vetett hite került előtérbe.
Az első tétel témái a harmadik tételben tértek vissza: az alsó vonósokon élénk tánc bontakozott ki, majd rövid időre ismét felbukkant a sötétség, amelyből a záró Allegro úgy emelkedett ki, mint egy napsugár a homályban. Végül a rézfúvósokon diadalmasan szólalt meg a sors hatalma, az egész zenekar elsöprő lendülettel rohant a győzelem felé. A Keller András által megteremtett intenzitás kivételes volt, a dicsőséges finálét pedig viharos taps fogadta. Igazán rendkívüli előadás volt ez egy nagyszerű karmester vezetésével, akinek együttese virtuóz muzsikusokból áll, és bármely zenekart ékesíthetne.
Az Usher Hallból távozva többször is hallottam a „Haste ye back” (Gyere vissza hamar!) kifejezést.
Gregor Tassie
