Szakítani a távolságtartó barokkal – Meghallgattuk a Concerto Budapest Bach-évnyitóját

Évekkel ezelőtt egy hangfal minőségét szerettem volna tesztelni. A bemutatóterem értékesítője éppen Wagner A Rajna kincse-bakelitlemezt tett fel a lejátszóra. Alighogy elkezdődött az opera, az eladó egyszer csak azt nyögte: „ez már egyáltalán nem teszt, hanem utazás!”

Ilyen könnyen estem ki az objektív megfigyelő szerepköréből, amikor a Concerto Budapest Bach-évnyitójának online közvetítését néztem-hallgattam. Azon gondolkoztam, hogy mennyiben kell módosítanom korábbi álláspontomat Bach zenéjével kapcsolatban, amely szerint inkább a fenség, mint az érzelmek az ő világa. Persze, van átjárás a két univerzum között, de a fenséges mindig messzebb van, látjuk, érzékeljük, de nem érinthetjük meg, és nem is engedhetjük el magunkat a távolság miatt.

Már rég nem éreztem Bachot ennyire közel magamhoz, mint a Concerto Budapest estjén. A zenekari szviteket, de a zongoraversenyeket is sokat hallani hangversenytermekben, tehát a rendszeres koncertlátogató akár érezheti úgy, hogy meghallgat egy újabb klasszikus zenei slágert, amit már sokan, sokféle tolmácsolásban adtak elő. Ezek a művek ugyan az otthonosság érzetét kelthetik az emberben, de a szellemi izgalom fázisába már nem nagyon juttatnak el.

A koncert első része az alábbiakban hallgatható vissza:

Vidám, dinamikus, életigenlő. Ezek a jelzők jutottak eszembe, ahogy felcsendült a III. Brandenburgi verseny. Ismert dallamok, ezúttal szokatlanul őszinte megszólalásban. Keller András és a Concerto Budapest nem akar semmilyen elvárásnak megfelelni, nem akar trendeket követni, egyszerűen csak zenélnek, nagyon tisztán, nagyon pontosan, úgy, hogy közben végig közeli, szerethető marad az előadás. Kiváló muzsikusok foglalják el a Zeneakadémia pódiumát, magabiztosan, egymásra figyelve kezelik hangszereiket, hibátlan a hangzás.

A zongoraversenyek esetében tökéletesen működik együtt a szólista, Matan Porat és a zenekar. A jelzők köre ezúttal a „játékos” szóval bővül: selymesen, könnyedén ugrunk egyik tételről a másikra, nekem néhol még az egymásnak felelgető jazz-zenészek képe is felidéződik a tételek hallatán. Nehézkességnek nyoma sincs, ez nem távolságtartó barokk zene. Hanem a legjobb létező zene. Örömzene.

Matan Porat – fotó: Posztós János / Conerto Budapest

Ilyen kis létszámú együttes esetén nem mindig van  karmestere a produkciónak, de itt indokolt, érződik az összefogottság, az egy akarat, ami végig irányít. Keller András sok érzelmet mutat most, együtt él a zenével, a keze, alakjának dinamikája pontosan kifejezik szándékait, a zenekar magától értetődően követi, szemmel láthatóan mindenki élvezi a muzsikálást.

A második részben felhangzó h-moll szvitben Kaczander Orsolya érzékenyen, lágyan szólaltatja meg a fuvolát, tolmácsolásában azt érezni, hogy a lényeg megragadása számára sokkal fontosabb, mint a szólista lehetséges bravúrjai.

A Bach-évnyitó második része itt érhető el:

„A fúga művészete” részleteinek intimebb világa után a III. D-dúr szvit összegzi a korábban elhangzott művek hangulatát. A könnyedség, játékosság mellé megérkezik az ünnepélyesség. A rézfúvósoknak köszönhetően ez már fenséges is, de mégsem telepszik rá az interpretációra. Az továbbra is optimista és közvetlen, a 2020-es évre erőt adva és sugározva mindazoknak, akik nézik.

A szokatlan kamerabeállítások és mozgások csak növelték a színpadon hallható a muzsika dinamizmusát, a néző néha szemtelenül közel kerülhetett egy-egy archoz, tekintethez, közben a hang és kép organikus egységbe olvadt.

Kaczander Orsolya – fotó: Posztós János / Conerto Budapest

Ha valaki akár csak egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy maszkos zenészek koncertjét fogom nézni az interneten, akkor valószínű, hogy hitetlenkedve, kényszeredett mosollyal hallgatom az illetőt. Pedig ez történt, de azt hiszem, mindez Bachot csak még közelebb hozta hozzánk, és erre szükségünk is volt. Nem csak a koncert közönségének, de az egész emberiségnek is szüksége lenne erre az élményre.

Mintha egy nagy tanítómesternek mondaná a megrémült kisdiák: „Ezentúl jó leszek, igazán jó.” És az ígéret valósággá válna, szükséges tanulságaival együtt.

Szatmári Róbert írása

Forrás: Papageno