Takács-Nagy Gábor március 5-én a Concerto Budapest Mozart-napjának házigazdájaként négy koncerten is pódiumra lép a Zeneakadémia Nagytermében. A Prima Primissima díjas karmester a koncerteken felhangzó művek bemutatása mellett vendégkarmesterként is jelen lesz, Mihail Pletnyov zongoraművésszel, a zenekar idei évadának rezidens művészével együttműködve. A tematikus nap házigazdájával Bojta Zsuzsanna beszélgetett.
fotó: Jonathan Keenan
– Nagyjából egy éve beszéltünk utoljára. Mi történt önnel azóta?
– Tavaly nyáron Beethoven IX. szimfóniáját vezényeltem Svájcban a Verbier Fesztiválon, és ezzel teljes lett a Beethoven szimfóniák ciklusa: az elmúlt kilenc év alatt felvettük Beethoven összes szimfóniáját. A Deutsche Gramofon a koncertfelvételeket május 26-án ki is adja CD formájában, amit nagyon várok.
Néhány nappal a IX. szimfónia dirigálása után életemben először egy nagyoperát, Mozart Don Giovanniját vezényelhettem a Verbier Fesztiválon. Óriási élmény volt egy Mozart operában elmélyedni. Ráadásul Sir Simon Rattle, a kiváló karmester felesége énekelte Donna Elvira szerepét, így eshetett meg, hogy Simon Rattle, aki eljött a próbákra, bizonyos szempontból az „asszisztensemmé” vált, mert ő ellenőrizte a hangzás kiegyenlítettségét, a „balance”-ot. Remek négy napot tölthettem vele és Mozarttal.
– Mindig hangsúlyozta, hogy Mozart világához az operáin keresztül vezet az út.
– Mozart született színházi ember volt, a levelei és pusztán a zenéje alapján is kijelenthetjük, hogy a vonósnégyesei, szimfóniái, versenyművei is tekinthetők egy-egy operának, szöveg nélkül. Ha Mozartot játszunk, érdemes színpadszerűen gondolkodni, elképzelni, ki mit mondana egy-egy frázissal.
A Don Giovanni dirigálásának köszönhetően hatalmas mélységek tárultak föl előttem.
Hihetetlen, milyen aprólékos pontossággal tudta megformálni az emberi lélek minden rezdülését, a karaktereket, a személyiségeket, megragadni olyan érzelmeket, mint a féltékenység, a szerelem, a kétségbeesés vagy az unalom. Döbbenetes, hogy valaki, aki 35 évesen meghalt, hogyan láthatott ilyen mélyen az emberi lelkekbe.
– Házigazdaként hogyan készül a Mozart-napra?
– Gyűjtöttem anyagokat Szabolcsi Bence A zene története című könyvéből, és Nemeshegyi Péter jezsuita pap Mozart elemzésiből is megosztok majd néhány csodálatos gondolatot a hallgatósággal. Mindketten gyönyörűen beszélnek Mozart zenéjéről. Persze a felhangzó művekről is elárulok majd érdekességeket.
– Mind a négy koncerten konferál?
– Igen. Az első és utolsó koncerten rövidebben, mivel azokat közvetítik az Indexen, a két délutáni koncerten néhány mondattal bővebben mesélek majd. De persze ott sem túl hosszan.
– Van olyan mű, ami különlegesen izgalmas az ön számára?
– A szimfóniák mellett a zongoraversenyek is mindenképpen izgalmasnak ígérkeznek, hisz Misa (Mihail Pletnyov) zseniális művész, úgy játszik mindent, ahogy akar. A barátságunk nagyon sokat jelent számomra.
– Mióta barátok?
– Misát 1986-ban ismertem meg – a Takács-kvartettel Brahms kvintetteket játszottunk vele Angliában -, de akkor még nem voltunk ennyire közeli barátok. Nemrég Svájcba költözött, Morges-ba, ami 50 km-re van Genftől, ahol lakom, azóta gyakran vacsorázunk együtt. Ha átjön hozzánk, a feleségem főz, Misa pedig zongorázik nekünk és beszélgetünk. Fantasztikus ember és zseniális művész. Ilyen kaliberű muzsikussal nagyon ritkán találkozni. Sokszor elhívom, hogy nézze meg, ahogy vezényelek, mert nagyon éleslátó, mindent azonnal észrevesz. Kedvesen, szűkszavúan, de nagyon őszintén elmondja, amit gondol, hiszen ő egy fenomenális karmester.
– Mitől jó egy karmester?
– A karmester dolga, hogy érzelmeket közvetítsen.
Az előadóművész legfontosabb feladata ugyanis a mű spirituális tartalmának megragadása, és annak közvetítése a hallgatóság felé.
– Egyszerűbb ezt egyetlen tanítványnak elmagyarázni, mint egy egész zenekarnak?
– Az, hogy meg tudok-e győzni egy zenekart, azon múlik, hogy mennyire hiszek abban, amit mondok. Bruno Walter, német karmester egyszer azt nyilatkozta, hogy egy zenekar számára nem a karmester technikai felkészültsége a legfontosabb, hanem hogy megérezzék, hogy a karmester mondandója szívből jön, őszintén. Ha ugyanis túlságosan intellektuálisan közelíti meg a művet, a zenekar sosem fogja teljesen odaadni magát.
– Az ön vezénylésének van egy tipikus momentuma, amikor egyszerűen kitárja a karjait, mintha a saját testén és lelkén engedné át a zenét a zenekar és a hallgatóság felé. Rendkívül megindító mozdulat ez. Mit érez ilyenkor?
– Nehéz megmondani, nem vagyok ennek tudatában. Ön hallgatóként mit érez ilyenkor?
– Azt hiszem, leginkább szeretetet és önátadást.
– Valószínűleg jól érzi.
– A legtöbb zenekarral baráti viszonyban van. Mi a titka?
– A keresztnevükön szólítom a zenészeket. Megtanulom a nevüket. A Concerto Budapesttel különösen bensőséges kapcsolatban vagyok. Ez egy nagyszerű zenekar, öröm volt végigkísérni, ahogy világszínvonalú zenekarrá váltak. Fantasztikus zenei nagykövetei lehetnek Magyarországnak.
– Az együttes főigazgatója, Devich Gábor az ön gyermekkori barátja, ha jól tudom.
– Igen. Gábort egész fiatal kora óta ismerem; édesapja, Devich Sándor a tanárunk volt. Nagyon örülök, hogy ő lett a Concerto Budapest főigazgatója, mert biztos vagyok benne, hogy szívvel lélekkel fogja irányítani az együttest.
– Érdekes, hogy Keller Andráshoz, a Concerto Budapest főzeneigazgatójához szintén baráti szálak fűzik.
– Igen. Andrással még a zeneakadémiai évek alatt barátkoztunk össze. A kapcsolatunk egyfajta sorsközösség is. Ugyanazok a tanáraink voltak, mindketten Kurtág-, Rados-, Mihály-tanítványok voltunk, hasonló az életutunk, és ugyanúgy látjuk a világot. Mintha testvérek lennénk. Ő egy fantasztikus muzsikus, akinek az álma egy csodálatos együttessé formálódott. Nagyon élvezem velük a közös munkát, ismét gyönyörű koncerteknek nézünk elébe.
