Papageno: Hangról hangra – Interjú Maria Husmann-nal

Maria Husmann kapcsolata az idén 100. születésnapját ünneplő Kurtág Györggyel több mint három évtizedes, mély művészi barátság, amely most egy történelmi jelentőségű, a Concerto Budapesttel közös operabemutatóban csúcsosodik ki. A Die Stechardin című mű ősbemutatója előtt a művész és Keller András együttese Kurtág személyes művészetébe, az alkotás folyamatába is bepillantást enged. Február 6–7-én a Zeneakadémián ingyenes workshop keretében lehetünk részesei a műhelymunkának, este pedig kamaraformációk segítségével hallgathatunk bele a legendás zeneszerző műveibe. A rangos eseményekről Maria Husmann énekművész mesélt. Az interjút a Papageno oldalán vagy itt, továbbkattintva olvashatja.

– Több mint három évtizede tart ez a rendkívüli szellemi kötelék ön és Kurtág György között. Mi volt az a pillanat, amikor végleg elvarázsolta az ő világa?

– Minden 1993-ban dőlt el a Berlini Filharmóniában. A Kafka-töredékeket hallottam, és az élmény elemi erejű volt: ez a zene nemcsak megérintett, hanem egyenesen letaglózott. Amikor egy évvel később Elmar Weingarten, a Berlini Filharmonikusok akkori intendánsa ajánlására elkezdtünk közösen dolgozni, azonnal éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

Dolgoztam olyan óriásokkal, mint Berio vagy Henze, de ami Kurtágnál egyedülálló, az az, hogy minden hangnak szakrális súlya van:

a megszületésétől az elhalásáig sorsa van minden hangjegynek. Ha néha szünetekkel is, de ezt a fajta végletekig fokozott, éber figyelmet keressük azóta is.

– A Zeneakadémia Nagytermében most a közönség is szemtanúja lehet ennek a keresésnek. Miként éli meg a nyilvános alkotás lehetőségét?

– A Concerto Budapest által szervezett kétnapos workshop a legtisztább zenei párbeszéd előtt nyit utat. Délelőttönként műhelymunka folyik, ahol a hallgatók is részesei lehetnek egy-egy hang megszületésének, esténként pedig mindez a maga teljességében szólal majd meg.

Kurtág zenéje nem nehéz, hanem sűrű, mert minden hang mögött mély emberi tartalom feszül.

Amikor tanítok, a növendékeknek is azt adom át, hogy legyenek kíváncsiak, és keressék a zene legmélyebb lényegét, pont úgy, ahogy mi tesszük majd február 6–7-én.

– Kurtág György közismerten maximalista, ha az interpretációról van szó. Hogyan zajlott a közös munka a Die Stechardin próbái alatt, mennyire formálta önt ez a szigorú alkotói folyamat?

– Kurtág nem elvárásokat támaszt, hanem együtt lélegzik az előadóval. A próbák pedig nem a száraz ismétlésekről szólnak, hanem a felfedezésről. Amikor egyetlen hangszínt keresünk órákon át, az embert próbáló feladat, de amikor végre megszületik a hang, az minden fáradtságot feledtet. Ez a folyamat engem is átformált; megtanított arra, hogy a kevesebb néha valóban több, és hogy a csendnek olykor nagyobb ereje van, mint a leghatalmasabb fortissimónak.

– A Müpában debütáló opera Kurtág búcsúja és szerelmi vallomása elhunyt feleségéhez, Kurtág Mártához. Hogyan lehet énekesként közvetíteni egy ennyire személyes üzenetet?

– Ez a mű egy monumentális monológ, egy üzenet a túlvilágról. Éneklés közben hagyom, hogy ez a hatalmas érzelmi hullám egyszerűen felemeljen. A karakterben egyszerre kell megformálnom a gyermeki tisztaságot és a halál közelségéből fakadó metafizikai bölcsességet. Három éven át csiszoltuk ezt a partitúrát, kéthavonta találkoztunk, és hangról hangra fésültük át a szöveget és a zenét. Kurtág kérlelhetetlen pontossággal ügyelt rá, hogy minden rezdülés az ő szellemiségében szólaljon meg.

Az, hogy a Mester 100. születésnapján, az ő jelenlétében adhatjuk elő ezt a vallomást, számomra az élet egyik legnagyobb ajándéka.

– Mennyit ad hozzá a biztonságérzetéhez, hogy olyan partnerekkel dolgozik, mint Keller András és a Concerto Budapest?

– Keller Andrást szintén harminc éve ismerem, számtalanszor léptünk fel közösen, ő az egyik legkiválóbb hegedűművész, akit valaha ismertem, karmesterként pedig egy valóságos felfedezés számomra. A legutóbbi, A hallgatás napján előadott Schönberg-koncert után nagyon boldog vagyok, hogy ismét együtt dolgozhatunk. Ő maga is Kurtág-tanítvány, így természetes, hogy egy nyelvet beszélünk.