A Concerto Budapest március 7-én rendezi meg egyedülálló, nagyszabású Mozart-napját ezúttal az online térben. Az esemény stratégiai partnere, az Index cikkeinek segítségével már el is kezdhetjük a ráhangolódást.
Kedves Közönségünk! A 2021. március 2-i koncertünk szólistájának, Andrej Korobejnyikovnak pozitív lett a koronavírus tesztje, így tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre is a zenekar új kamaraműsorral tartja meg online koncertjét a Müpában.
2018 óta egy-egy tavaszi vasárnapon a Zeneakadémián együtt ünnepli Mozartot az előadóművészek és a zenebarátok közössége, amely mondhatni egy és oszthatatlan e kivételes tünemény csodálatában.
A február 21-re meghirdetett Magyar Kincsek a Muzsikás Együttessel hangversenyt ismételten halasztani kényszerülünk. A koncertet 2021. április 13-án, kedden 19.30-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színházból élőben közvetítjük.
Február 13-i, szombati koncertünkön a világhírű Menuhin Duo is fellép, mégpedig a világon elsőként, Jeremy Menuhin Kettősversenyét adják elő Takács-Nagy Gábor vezényletével. Az első próba után a jókedvűen érkező Jeremy és Mookie Lee-Menuhinnal beszélgettünk.
A zenekar a TACET német lemezkiadóval együttműködve készíti el azt a különleges cd-sorozatot, amely a zenetörténet nevezetes kilencedik szimfóniáit tartalmazza, a tervek szerint Bruckner, Schubert, Dvořák, Sosztakovics, Mahler és Beethoven műveivel.
Haydn-est, Takács-Nagy Gábor Mozartot vezényel, a Menuhin család tagjai Budapesten vendégeskednek, versenyművek Baráti Kristóffal és Várjon Dénessel - februárban is folytatódnak ingyenes, online közvetítéseink.
Január 23-án és 24-én ismét a Zeneakadémia Nagyterméből jelentkezünk olyan vendégművészekkel, mint Perényi Miklós, Vashegyi György, Szutrély Katalin vagy Berecz Mihály. Az első koncert a romantika, a második pedig a klasszika ritkán hallható remekműveiből merít.
Oldalunk a jobb élmény elérése érdekében sütiket használ.