Instrument | Oboa, Szólamvezető |
Zenészcsaládban született. Zenei tanulmányait szülővárosában, Pécsett kezdte, majd Budapesten folytatta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Zeneakadémián. Tanárai Csikós Miklós, Kemény János és Csánky Emília voltak. Már az egyetemi évek alatt felvételt nyert a Magyar Állami Operaház zenekarába, majd a Fesztiválzenekar tagja lett. 2000-től a Nemzeti Filharmonikusok tagja, 2009-től szólamvezető oboistája. A Concerto Budapest csapatát 2009 óta erősíti ugyanezen a poszton. Zenekari feladatai mellett rendszeresen fellép szólistaként és különböző kamarazenei formációkban is. Tagja a kortárs zenével foglalkozó UMZE kamaraegyüttesnek. Számos neki komponált hazai oboa- és angolkürtdarab bemutatása fűződik a nevéhez. Megszámlálhatatlan felvételen közreműködött, szólistaként Malek Miklós oboaversenye kötődik a nevéhez, a Fák zenéje / Musique d’arbres kamara/szóló CD, valamint Serei Zsolt angolkürtre írt versenyműve, a Steht’s blickend in die Höh… A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oboatanára volt 2019-ig, a pedagógusi tevékenységet mesterkurzusok és zenei versenyek zsűritagjaként azóta is folytatja. A Richter János Fafúvósverseny győztese volt 1989-ben. A Nemzeti Filharmonikusoknál 2013-ban a kollégák titkos szavazása alapján megkapta az Év Művésze díjat.