Instrument | Szólamvezető, Ütő |
Debrecenben született, zenei tanulmányait is itt kezdte zongora, majd ütőhangszer szakon. Tizennyolc éves koráig párhuzamosan tanult a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépisko - lában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatán. Ütőhangszeresként diplo - mázott a Zeneakadémián 2003-ban. Az egyetemi évek alatt tagja volt a Jeunesses Musicales és a bayreuthi nemzetközi ifjúsági zenekarnak, és számos ütőhangszeres mesterkurzuson vett részt itthon és külföldön. Húszévesen kezdett ta - nítani a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd két év múlva elindította a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium ütőhangszer szakát, ahol ma is tanít. 2009 és 2014 között a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán volt gyakornok, 2018 óta a Zeneakadémia óraadó tanára. 2010-től tagja, tizenhárom éve pedig szólamvezető timpanistája a Concerto Budapestnek. Aktív résztvevője Budapest zenei életének, közreműködött az Amadinda, az UMZE és a Nemzeti Filharmonikusok koncertjein, 2012 óta pedig rendszeresen játszik a Budapesti Festiválzenekarban.
Mikor kezdtél el zenével foglalkozni?
6 éves koromban kezdtem zongorázni.
Miért ezt a hangszert választottad?
A sokrétűsége miatt.
Ha másik hangszert kellene választanod, melyik lenne az?
Maradnék a zongoránál.
Melyik darabot játszod a legszívesebben?
Nincs kedvenc darabom, de leginkább a klasszikus szimfóniákat, és 20.századi zeneszerzők (Debussy, Stravinsky, Bartók, Messiaen) műveit szeretem leginkább játszani.
Melyik darabot hallgatod a legszívesebben?
A csendet.
Melyik a legmeghatározóbb zenével kapcsolatos élményed? Eddigi zenei pályafutásodból mire vagy a legbüszkébb?
2009-ben a Carnegie hallban játszhattam egy Kurtág esten. Az utóbbi két évben több Messiaen darabban való közreműködés, úgymint Turangalila szimfónia, Egzotikus madarak, Kanyonoktól a csillagokig.
Mi a legfontosabb, zenével kapcsolatos célod?
Hogy minél tovább muzsikálhassak.
Csillogás a víz színén - Interjú Fábry Boglárkával a Magyar Narancsban