2023. február 18-án és 19-én a fiatal párizsi zongoravirtuóz, Lucas Debargue két koncertet adott a Zeneakadémián a Concerto Budapest szimfonikus zenekarral, Keller András vezényletével. A próbák közötti szünetben mesélt arról, az elmúlt egy év eseményeinek hatására hogyan gondolkodik a küldetéséről, milyen kérdések merülnek fel benne a klasszikus zene jövőjéről, és hogyan kapcsolódik ez a tonalitáshoz, ill. a tisztelet és a művészet viszonyához. A nem mindennapi fiatalember kicsit sem szokványos gondolatmenetét Bojta Zsuzsanna írta meg interjúban.
2022 januárjában koncertezett a Concerto Budapesttel utoljára. Azóta nagyon sok minden változott a világban.
A világunkban zajló bizonytalanság és a történések intenzitása természetesen hatással van a művészetre. Nem titkolom, ezalatt a kicsit több mint egy év alatt rengeteg kétely merült fel bennem. Leginkább a küldetésemen gondolkodtam. Hogy elég segítség-e a világnak a művészetem.
Mire jutott végül?
Nem tudom a művészetet önmagában definiálni. Véleményem szerint csak akkor érdemes zenélni, ha azzal tudok a világon segíteni. A kétségeim arra sarkalltak, hogy még intenzívebben vessem bele magam a munkába, hogy még odaadóbban, teljes szívvel és lélekkel vegyek részt benne. Mégis be kell vallanom, nagyon nehéz tisztán látni, mivel rendkívül sok alapvető dolog megkérdőjeleződött a világban.
Mire gondol?
Miben hiszünk? Mi a fontos számunkra? Mik a legfontosabb értékek? Sokáig nem volt kérdés például, amit a demokráciáról gondoltuk. Napjainkban egyre több ember kérdőjelezi meg ezt a politikai rendszert. Bizonyos értelemben az emberek belefáradtak abba, amit ma demokráciának neveznek és ahogy a demokrácia elárulta őket. Mivel az emberek csalódtak a demokratikus vezetőkben, magát a rendszert kezdték el megkérdőjelezni. Jó lenne újradefiniálni, hogy mit jelent, és miért is érdemes megőrizni, megvédeni a demokráciát.
Bizonyos országokra gondol vagy világszerte érzi ezt a problémát?
A globalizáció és az internet miatt, a szabad véleménynyilvánításnak köszönhetően a világon bárki elmondhatja a gondolatait. Egyre több ember érzi ezt fontosnak, és a vélemény fontosabb lett a tudásnál és a kompetenciánál. Az emberek számára már nem elég szabadnak lenni, fontosabb, hogy ezt ki is fejezhessék. Sokan hasznot húznak ebből, kaotikus gondolatokat terjesztve. Minél fáradtabbak és frusztráltabbak az emberek – ami a covid után a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre jellemzőbb -, annál inkább teret kapnak a szélsőséges nézetek. Ez azért veszélyes, mert elfelejtjük magát a teret, amiben mozgunk, ami lehetővé teszi, hogy szabadon beszéljünk. Zenészként ez aggodalommal tölt el.
Miért?
A klasszikus zene már így is túlságosan konzervatív. Ha állandóan visszasírjuk a régi szép időket, ha egy védelemre szoruló ősi erődítményként kezeljük a klasszikus zenét, halálra van ítélve. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindennek, ami él, teret adjunk a fejlődésre, különben „megrohad” és meghal. A zene egy élő művészet. Ebben az értelemben érzem túlságosan konzervatívnak a klasszikus zenét napjainkban.
A játékmódot, a művek értelmezését, a repertoárt vagy a közönséget érzi leginkább konzervatívnak?
Nehezen tudom megmondani. Ez inkább egy érzés. Úgy érzem, folyamatosan csukódnak be az ajtók. Leginkább maguk a művészek azok, akik nem tűnnek túl nyitottnak.
Hogyan változtatna ön ezen?
