Mihail Pletnyov

Kolléga

„Kétség nem fér hozzá: Pletnyov a lehető legnagyobb igényességgel, a részletek iránti teljes felelősséggel zongorázik, billentése különlegesen magvas, sőt érzéki.” – így jellemezte egy hazai kritikus az orosz karmester-zongorista Mozart-játékát, s bizonyára nem az volt az első alkalom, hogy hallhatta őt. Mihail Pletnyov 1987 óta a magyar koncertpódiumok visszajáró vendége, s méltán vált többek közt a budapesti közönség kedvencévé is. Hírnevét zongoristaként az 1974-es moszkvai Csajkovszkij versenyen aratott győzelmével alapozta meg, majd 1990-ben a szovjet rendszer összeomlását követően úgy döntött, kipróbálja magát a karmesteri hivatásban is: megalapította az Orosz Nemzeti Zenekart, amelynek azóta is vezetőkarmestere. Zongoristaként óriási repertoárt és számos lemezfelvételt tudhat magáénak, s mindemellett komponistaként is aktív. A két évtizede Svájcban élő művész számos egyéb elismerés mellett több Echo Klassik- és egy Grammy-díj birtokosa is.