Instrument | Zongora |
A 2023-as kissingeni Zongoraolimpia győztese hétéves korától tanul zenét. Tizenhat esztendősen mutatkozott be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Kocsis Zoltán vezényletével. Azóta visszatérő vendége fontos hazai és nemzetközi fesztiváloknak, koncerttermeknek. Felsőfokú tanulmányait Londonban, a Royal Academy of Musicon végezte Christopher Elton és Hamish Milne osztályában. Jelenleg a mesterdiplomáján dolgozik Berlinben, a Hanns Eisler Hochschule für Musikon, Kirill Gerstein osztályában. Fellépett többek között a berlini Filharmóniában és Konzerthausban, valamint az amszterdami Concertgebouw-ban. Szoros kapcsolat fűzi Keller Andráshoz a Concerto Budapesthez, valamint Vashegyi Györgyhöz és az Orfeo Zenekarhoz. Szólistaként fellépett például a Musikkollegium Winterthurral, a Holland Rádiózenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal és a Magyar Rádió Zenekarával. Lelkes kamarazenész: mások mellett Keller András, Perényi Miklós, Baráti Kristóf és Kelemen Barnabás voltak a partnerei. Historikus hangszereken Malcolm Bilson hatására kezdett játszani, és az utóbbi nyolc évben számos koncertet adott, illetve felvételt készített fortepianón. Díjai közül kiemelkedik a Royal Academy of Music Harriet Cohen-díja, a 2021-es zürichi Anda Géza-verseny Liszt–Bartók-díja, a kiotói Aoyama díj, a Junior Prima díj és a Cziffra Alapítvány tehetségdíja.